2011. március 28., hétfő

Lokálpatrióták

Axel Cosladában lakik tavaly július óta, azaz, gyorsan számoljunk, lassan 9 hónapja. Én meg 2 és fél hónapja. Eddig nem nagyon vettünk részt (én biztos nem) helyi eseményeken, mert vagy Madridba mentünk (pl. karnevál), vagy mondjuk máshová kirándulni. Most itt volt az alkalom, hogy helyi programon vegyünk részt. Hétköznap fedeztem fel, hogy március 27-én félmaraton és tavaszköszöntő programok lesznek Cosladában, a parque del Humedalban, ami a Barrio del Puerto városrésznél van. Axel sajnos nem volt (szerinte) félmaraton futó formában, de gondoltuk, hogy elnézünk a helyszínre, mert kutyás bemutató is szerepelt a programban, ami engem igencsak érdekelt. Szóval vasárnap délelőtt felkerekedtünk, és elkocsikáztunk a parque de Humedalhoz. Az idő lehetett volna barátságosabb is, hideg szél fújt és felhős volt az ég, de legalább nem esett. Szóval a park oldalán álltunk meg- ha akartunk volna sem tudtunk volna továbbmenni mert az út le volt zárva v félmaraton útvonala miatt. Szerintem pont akkor volt a befutó amikor odaértünk. Bementünk a parkba és elgyalogoltunk a természettudományi házig: ez egy kisebb üvegépület, ahol természeti kiállítások vannak- most egy sereg gyerek volt mert kézműves foglalkozás is helyett kapott a programok között-úgyhogy innenkimenekültünk. Az épület mellett regneteg ember gyülekezett meg szuperhúsöknek beöltözött emberek (valaki tényleg vállal ilyen melót, hogy hétvégén beöltözzön Vasembernek vagy Farkasnak vagy Amerika Kapitánynak és Spongya Bob dalt énekeljen a gyerekekkel? Jujj!) A kutyás bemutató negyed órával később kezdődött addigra szépen átfáztam a hideg széllben állva, továbbá a mellettem állólány Picasso nevű kutyájának a folyamatos nyüszítését is meguntam. De mit lehet azon csodaálkozni, ha szerencéstlen kutya látva a játszóteret játszani akar? Akkor meg pláne, mikor végre megjelentek a rendőrkutyák (1 német juhász és 3 malinois-belga juhász). Ráadásul mögöttem egy "technikusi" autóból valaki próbálta beüzemelni a mikorfont aminek folyamatos és hangos sípolás lett az eredménye. Szóval ekkor lett elegem és elindultunk Axellal egy másik kijárathoz- így tudtunk menni egy kört a parkban és a Barrio del Puerto házait is megnéztük. Semmi extra: ez egy lakótelep, de valahogy nagyon kultúrált és nagyon jó az infrastruktúrája. Találtunk egy kutyás boltot is: itthon meg is néztem a boltra kirakott webcímet de a honlap nem élt. Hmmm...nem professzinális, ahogy mondani szoktam ilyenkor:-)
Mivel már éhesek voltunk, és balga módon nem raktuk ki a húst olvadni reggel, ezért újfent a Burger Kingben ettünk a Ramblanal- de nem bántuk, ez van. Aztán mentünk haza. Otthon pihenés, skype Janival és passziénsz csata várt. Jani egy zseni- nagyon jópofa szórólap mintákat készített, nekem nagyon tetszettek és csak annyi dolgom volt, hogy 1-2 termék nevét lefprdítsam spanyolra. Nagyon izgulok az üzlet miatt, izgalmas ez a tervezési szakasz! Közben én is utánanéztem az itteni adminisztratív és ügyintéző cégeknek, szóval részemről is ment az infogyűjtés:-)
Este 8 körül éheztünk meg újfent és kínait rendeltünk. Itt a csípős -savanyú leves sem elég csípős és elég halovány színű is, érdekes, hogy mennyire a helyi viszonyokhoz alakítják az ételeket. A spanyoloknál a maggi leveskockából főzött leves is halovány, míg mondjuk magyarországon mély aranysérga- de itt ez a sápadtszínű leves az elterjedt, ezért a gyártók ezt az igényt szolgálják ki, és a kínaiak is:-) Viszont a bambuszrügyes-gombás csirke tényleg tele van bambuszrüggyel és shitake gombával, amit Magyarországon szeretnek sima csiperkével helyettesíteni.
Estére eléggé megfájdult a fejem, úgyhogy viszonylag korán elmentem aludni- az óra szerint fél éjfél, de mivel most állítottuk át az órákat, ezért tulajdonképpen csak fél 11 volt. De úgy elaludtam, hogy csak na!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése