2011. április 20., szerda

Pörgés

Valószínűleg májusig ez az utolsó spanyolországi bejegyzésem a blogba. De nem baj, lesz még bőven, meg is unjátok!
Abban a pillanatban, ahogy a NIE számomat fel tudtam írni a különböző portálokra és le tudtam adni a fejvadászoknak, elindult az élet!
Ez azt jelenti, hogy elkezdtek valóban érdeklődni utánam! Mindezt 3 nappal a hazautazásom előtt....
Hétfőn este 6 kor például volt egy telefonoom, hogy be kell mennem interjúra kedden 1-re. De küld még 3 tesztet azokat meg kellene oldani az interjú előtt. Az egyik egy pszicho teszt volt, gyorsan túlestem rajta a másik egy angol, ezt is megcisnáltam (Axel azért asszisztált 1-2 kérdésnél) de sajnos a francia már nem fért bele az időmbe.
Másnap reggel folytattam volna, ha működött volna a teszt oldala. D enem működött. Felhívtam a céget, hogy ilynekor mi van, mondták menjek be egy órával korábban. Hát igencsak igyekeznem kellett, hogy összekapjam magam és időben odaérjek. A fejvadász cég (Adecco), Madrid irodanegyedében (Nuevos Ministerios) van, legalábbis ez az iroda. Na most itt bankárok, tisztviselők, multicégek vannak, ergo sok az öltönyös-kosztümös ember, és nyilván az itteni fejvadász cégek is hasonló profilú embereket keresnek. Amíg vártam az interjúra, nézegettem az embereket és teljesen ledöbbentem. Nem tudom ki, hogyan szokott megjelenni egy interjún, de amit itt előadnak, az egyszerűen nem professzionális. Kérdem én: hogy akar valaki megkapni egy állást, ha tréningnadrágban (!) megy interjúra? Márpedig láttam egy fickót tréningnadrágban interjúról távozni. Aztán láttam egy másik nőt, kb 3x nagyobb és szélesebb volt nálam, ami persze nem mentség arra, hogy valaki rendesen felöltözzön, de hogy UV színű gumikarikával volt összefogva az amúgy is mosatlan haja, meg tiritarkta Demis Roussos-féle ponygolában, vagy, nem is tudom minek hívni, miben jelenjen meg vlaaki ez számomra elfogadhatatlan. Még ha valami fizikai munkára, vagy segédmunkásnak is jelentkezik valaki, akkor legalább vegyen fel egy farmert és egy inget az interjú alkalmára, nem kell öltöny, de egy tréningruha, meg az UV színű hajgumi nem mentség semmire! (szeretném jelezni, semmi gond nincs azzal, ha valaki segédmunkásnak vagy mosogatónak vagy takarítónak jelentkezik!!!)
A másik amit kiszúrtam: itt várakozás alatt mindenki vadul facebookozot vagy játszott a mobilján. Az interjúra érkezés 1-es számú szabálya: KAPCSOLD KI A MOBILOD! Elhiszem, hogy unalmas várni, engem sme szórakoztat, de hallatlan, hogy valaki ilyne fokú érdektelenséget sugározon magából. Pláne, ha nincs munkája! Hát így biztos nem nagyon lesz, gondoltam magamban, de az egyik mobilozó csajról kiderült, hogy ő már szerződni jött.
Csak én vagyok ennyire professzionális, vagy karót nyelt? Én sosem vennék fel olyan embert, aki tréningruhában jön interjúra és netán még csörög is a mobilja az interjú alatt...(ha valakit esetleg interjúztattam volna az olvasók közül és nem vettem fel, akkor hmmm..lehet ez volt az indok?).
Az interjú nagyon jó volt, csak sajnos a 3 közül az egyik tesztet, a franciát nem sikerült normálisan megírni, mert sem otthon, sem a fejvadásznál nem működött normálisan a teszt oldala, így jó pár kérdés kimaradt, illetve, amire válaszoltam az nem tudom milyne lett- nem egyszerű úgy tetsztet írni, hogy melletted 2 recepciós kapkodja a telefonokat, körülötted meg nyüzsögnek az emberek...(újabb hadüzenet a professzionalizmusnak).
Tényleg kezdem azt hinni, hogy én vagyok túl poroszos.....ezen lehet majd el kell gondolkoznom. Tényleg ennyire merev volnék? Na mindegy. Meglátjuk mi lesz ezzel az állással, a fejvadász csajszi mondta, hogy természetesen jelzi a teszt problémáit, illetve a következő interjún úgyis lesz majd francia rész, ahol majd tesztelik menynire beszélem a nyelvet. Állok elébe! Amúgy érdekes, hogy itt nem menrek idegen nyelven beszélni:-) Eddig a fejvadászoknál nem kellett idegen nyelven megszólalnom, valszeg azért, mert egyik sem beszél egy deka nyelvet sem az ékes castellánón kívül (castellano-spanyol nyelv. Itt óvatosan kell mondani, hogy beszélsz spanoylul, mert egy katalán pl. kikéri magának: ő spanyol, spanyolul beszél, ami valójában katalán).
Az interjú után hazafelé Axellal találkoztam, és elmentünk (hová máshová?) a Burger Kingbe ebédelni. Ekkor már 4 óra volt.
Ha még nem lett volna elég a pörgésből, 5 körül jött az újabb telefon, ezőttal Barcelona. Jövő hétre akart behívni interjúzni, de modntam, hogy házon kívül vagyok, így 5-én megyek interjúra, Barcelonába. A helyzet az, hogy ez viszont kicsit elbizonytalanít az albérlet ügyében.
Tegnap délután még megnéztünk egy házat Axellal. Az, hogy a világ végén volt, még a kisebb baj. A világ végét úgy kell érteni, hogy a legközelebbi közért 40 km. és nincs tömegközlekedés. Nagyobb baj volt, hoyg a ház nagyon lelakott és öreg volt, egy alapos felújításon kellene átesnie, mi meg ezt biztos nem szeretnénk szponzorálni. Ráadásul egy ideig egy különálló lakrészben lakó is lett volna, amit meg végképp nem szeretnék. Amúgy a hely álomszép volt ( a környezet) azt hiszem a kutyáknak nagyon jó lett volna. Csak az embereknek nem.
Amúgy is át kell gondolnom az albérlet kérdést- ha Barcelonában kapok állást, akkor kár Madrid környékén nézelődni. Szóval egyelőre jegelem a témát.
Egyelőre megyek Magyarországra, és a következő héten meglátjuk hény interjút és hol szervezek le: és a sikeres állás dönti el, hogy merre fogunk lakni. Addig is már Jani intézi a szórólapokat, a nagyarországi programom is szépen alakul, mert nem sokat fogok tudni pihenni...de nem baj, jó lesz újra látnom Janit, a kutyákat, Micort és persze a családot, baarátokat!
Nagyon jó lesz, várom már! És még el sem kezdetem csomagolni...igaz, egy szál kistáskával utazom, a bőröndjeimet viszont bepakolom, hogy Axelnak ne kelljen kerülgetni a cuccaimat. Csak legyen időm rá...:-)

2011. április 17., vasárnap

El clásico

El clásionak hívják a Real Madrid és a Barcelona közötti focimérkőzéseket. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert ez Spanyolország két legpaitnásabb klubja, és mert az esetek nagy többségében e két csapat között dől el a focibanokság (La Liga) bajnoki címe.
Idén az a furcsa helyzet állt elő, hogy a két csapat két hét alatt 4x fog egymással játszani: kezdik egy bajnoki mérkőzésen a Real otthonában, majd szerdán jön a Copa del rey (Király kupa) döntője, illetve 2x bajnokok ligája elődöntő. Ez, ha jólemlékszem még sosem fordult elő, és a spanyolok focikedvelő többsége nyálcsorgatva várta/várja a mérkőzéseket.
A clásicókat itt igen komolyan veszik: már a múlt héten mással sem foglalkoztak a helyi médiumok (TV, Rádió, újságok), mint a clásicóval, illetve az elkövetkezendő Barca- Real rangadókkal, pedig gyakorlatilag szerdáig még az sem volt biztos, hogy a két csapat a BL-ben találkozik (illetve, mondjuk úgy, csoda lett volna, ha nem így alakul, hiszen mind a Barca, mind a Real csúnyán elverte az ellenfeleit: a Sachtar Donyec-t és a Tottenhamet).
Az El clásico olyan mecss, amit még az is megnéz, aki nem focirajongó, ezért még Axelt is sikerült rávannem, hogy nézze meg velem a tv közvetítést. Én, mint focirajngó, és Real Madrid drukker szintén vártam már a meccset- de ugyen mivel ütheti el az ember az idején egy szombaton a meccsig?
Mondjuk úgy, hogy reggel megnézi a Forma 1 időmérő edzését, majd némi készülődés után elindul a tesójával Madridba. Ax bakancsot akart venni, és erre szerinte a Moya sportáruház a legjobb. De egyben arra gondoltuk, hogy a Retiróba is elnézünk. Kocsival a Ventasig mentünk (itt van a Plaza de Toros, ahol a bikaviadalokat is tartják). Nem közvetlenül a bikaarénánál álltunk meg, hanem egy kicsit arrébb az El carmen metrómegálló közelében, ahol a Centro Commercial las ventas van- aki kíváncsi egy igazi spanyol piacra, annak bátran ajánlom, hogy nézzen be egy szombat délelőtt, mert leesik az álla, annyi féle termelő árulja itt a portékáit: zöldség, hús és tengeri herkentyűk minden mennyiségben. Mi csak egy rövid kitérőt tettünk itt, majd elindultunk gyalog az Alcalán (calle de Alcalá). A Manuel Becera metrómegállónál felszálltunk a metrora és a Conde Casal-ig mentünk. Itt a felszínre jőve van a Moya. Mivel már nagyon éhesek voltunk, bementünk egy Caprabo-ba üdítőért és valami falatért- 1-1 sonkás táskát vettünk. Ezt egy köeli pici parkban fogyasztottuk el a padon ülve- és megint rácsodálkoztam, hogy Madrid mennyire élhető város, mennyire jól tudja itt érezni magát az ember. A Moyában nagyon sok jó dolog van: pl. Reebok easytone cipő, amivel már régóta szemezek, de ezúttal sem vettem meg, de láttam jópofa nyári papucsokat, úgyhogy vaszínűleg abból fogok venni egy -két darabot, de majd ha aktuális lesz. Axel közben bakancsokat próbált, de ami igazán tetszett volna neki az nem volt a méretében, ami meg lett volna a méretében, abban talált kivetnivalót.
Szóval, ezt is megnéztük.
Mivel Axel kedvenc étele a rántott hús sült krumplival, ezért KFC-t szeretett volna ebédelni, viszont sajnos a környéken ilyen nem volt. Innen elindultunk gyalog az Atocha felé, majd onnan a Paseo del Pradon a Retiróig. gyönyörű idő volt, nem túl meleg, nem túl hideg- gyakorlatilag ideális sétálóidő.
Azt hiszem Madridban beindult a túristaszezon- sokkal, de sokkal többen voltak az utcán és a városban mint amennyien szoktak lenni, és jelentősen megnőtt azoknak a népeknek a száma, akik idegen nyelvet beszéltek és fényképezőgép lógott a nyakukban.
Pont ezért határoztuk el, hogy nem a Paseo del Prado felől közelítjük meg a belvárost, hanem a kis utcákban megyünk felfelé, még akkor is, ha a Plaza Cibellést nem látjuk. Őszintén? Nem bántam meg. Egyszerűen a Retiro és a Sol közötti része az egyik legcsodálatosabb része Madridnak. Ugyanolyan, mint a Chueca- aranyos, szűk kis utcák, régi, magas házak, macskakő, aranyos üzletek és bárok, éttermek- egyszerűen lenyűgöző az ódon mediterrán hangulat, amit ez a környék áraszt- ilyen lehetett Madrid 150-200 évvel ezelőtt. Egyszerűen káprázatos! Aki még nem járt erre, és jön Madridba ki ne hagyja, mert EZ AZ IGAZI mediterránium, ez többet mond minden más nevezetességnél és csilli-villi üzletnél a Gran vián.
Ahogy közeledtünk a Sol felé egyre több lett a túrista, ugyanis ez a rész már Madrid bulinegyede: itt már rengeteg bár, étterem és falatozó van, érthető, hogy több a túrista is. Bár ez a rész inkább este hangos és este van tömve, hiszen mindenki ide jön mulatni. (mi is itt próbálkoztunk a Szent Patrik napon).
Kiérve a SOl-nál végre valahára megettük a jól megérdemelt ebédünket KFC-ben. Ezután szerettünk volna egy fagyit enni a Calle Mayoron a Cupidóban (szintén nagyon ajánlom, Madrid legobb fagyizója) de még felújítás alatt volt, a tulajok kicsit elkéstek a nyitással az idén, szerintem. Közben megittam egy kv-t a Starbucksban (ki nem hagynám) és sétálgattunk. Bátor emberek is vannak a Barca szurkolók között, igaz, összesen 4-et láttam. 2 Barca sálat, 2 Barca pólót viselt- érdekes módon itt a madridisták nem bántották őket (miért is tennék, itt nem jellemzőek a B-közép balhék). Megkíséreltem bemenni a Real Madrid boltba a Solnál, arra gondoltam, hogy veszek egy Real Madrid pólót (női szabásban, mert sima pólóm van, csak nem hoztam magammal) , de esélyem sem volt- annyian, de TÉNYLEG annyian voltak, hogy gyakorlatilag belépni sem lehetett a tömegtől. Ezért inkább fagyiztunk- találtunk egy fagyizdát, ahol ugyan nem volt olyan finom a fagyi, mint a Cupidóban, de azt nem mondanám, hogy rossz volt, sőt :-)
A fagyi után, mivel már este 6 is elmúlt, elindultunk vissza a kocsihoz. Hazaérve, már fél 8 felé természetesen előkészítettem a megfelelő mennyiségű chipset és mogyorót a meccshez, Axel pedig salátát készített vacsorára.
A közvetítés fél 9-kor kezdődött: a kapusok, csapatok bemelegítését is követítették és mindenféle érdekes bejátszást és esélylatolgatást láthattunk a meccs kezdetéig. A Bernabeuban telt ház volt (estádio Santiago Bernabéu- a Real Madrid stadionja). Egy ilyen meccs azon szerencséseknek, akik ott lehetnek, életre szóló élmény. Biztos, hogy megyek én is még clásicóra, igaz nem a elkövetkezendő két hétben, de az őszin már tervezem, hogy ott leszek.
Amúgy a meccs 1-1 lett, nem írom le, mi történt, ennek mindenki utána tud nézni a sporthírekben. Mindenesetre ez bíztató előjel a későbbi találkozókra. HALA MADRID!

2011. április 15., péntek

NIE

N.I.E., azaz número de identificación para extranjeros, magyarul: külföldiek azonosító száma.
Hát ma végre megkaptam!
Nagyon korán keltem, mert másfél órányit kellet metróznom Cosládából, mert a citám (találka) időpontja reggel 9 volt, azaz legkésőbb fél 8-kor indulnom kellett. Én, mivel utálok késni negyed 8-kor elindultam, ehhez viszont 6-kor kelnem kellett, mert nem azt gondoltam, az ember mégiscsak felöltözik, ha hivatalos ügyet megy intézni. Hát, mint utólag kiderült ezt nem mindenki gondolja így.
Szóval, kevéssel 3/4 9 előtt ott voltam az Avenida Padre Piquernél. Vittem magammal útlevél másolatot, a két napja befizetett regisztrációs díjról az igazolást és a nyomtatványt, amit az igéynléshez ki kellett tölteni (axel előző este neten kitöltötte és csak ki kellett nyomtatni).
Sajnos, hiába vna időpontod, akkro is sorba kell állni sorszámért. Szerencsére ez egy olyan iroda volt, aholc sak időpontra érkezőket fogadtak, és mivel korán is érkeztem nem voltak sokan. De így is 10 percet várnom kellett a sorban az iroda előtt. A sor tele volt románokkal, ők voltak többségben, de előttem kínaiak is áltak, meg voltak angolok is, igaz, ők nem sokan.
9-kornyitották ki az irodát, húztam is a sorszámot: B0008. Gondoltam, 8 ember nem a világ. Arra azonban én sem számítottam, hogy ilyen hamar sorra kerülök: ugyanis az előttem lévőket sorban elküldték befizetni a díjat, én meg már ezen túl voltam. 5 perc várakozás után sorra is kerültem. Az ügyintéző egy féri volt, minden nyomtatványt elvett, megnézett, molyolt a gépén, majd mikor rákérdezett a családi állapotomra, és mondtam, hogy hajadon (soltera) vagyok, egy kicsit meghökkent (sőt először azt hittem mindjárt randira is hív, de csalódnia kellett volna), majd két perc után kezembe nyomta a gyönyörű, zöld A/4-es lapot, amin az szerepel, hogy én , Robitz Roxana, születtem mikor és hol, Lajos és Krisztina lánya, aki lakik itt és itt. És szerepel az azonosító számom.
Magam is meglepődtem, de 1/4 10-kor végeztem. A nagy örömre (meg az álmosság ellen) gyorsan beugrodtam egy kávéért egy bárba, majd visszazötykölődtem Cpsládába.
Most, hoyg kezembe volt a nIE újult erővel támadtam le afejvadászokat. Mint kiderült, eddig erőfeszítéseim a fejvadászokkal azért voltak eredménytelenek, mert NIE nélkül nem szerződnek senkivel...hát ennek azért nem örülök. Elvilega törvény szerint 3 hónapig dolgozhatok NIE nélkül is, de itt ezt nem így értelmezik. Na, mindegy, spongyát rá. Először a Manpowerhez mentem, ahol mosndátk, hogy a neten írjam át az adataimat, és hétfőn mehetek is interjúra. A Randstadtnál megadtak egy iroda elérhetőséget, ahol valszeg tudnak nekem munkát adni. Az Adecconál is kitöltettek velem egy törzslapot, és azt mdonták e-mailben vagy telefonon jelentkeznek hamarosan. hazaérve pedig regisztráltam 2-3 olyan helyen, ahol eddig nem tudtam a hiányzó NIE miatt. Továbbá regisztráltam a Nescafé nyereményjátékon is, mivel oda is kellet a NIE (két vonalkódot regisztrálsz és ha mázlid van, akkor 2000 EURós havi járadékot lehet nyerni. Sosem lehet tudni, megadtam az esélyt magamnak).
Közben, mivel Pizza péntek van, Axel hozott haza pizzát és azt ebédeltünk (tudom, sok pizzát eszünk, de egyrészt finom, másrészt megérdemeljük). Utána elfutottunk a Carrefurba, mert végülis hétvégén El Clásico, meg Forma 1 és ezt nem lehet chips nélkül kibírni. Meg a fagyi is elfogyott itthon. Denn du bist was du isst- ezt Axel mondta, hogy írjam ide, amúgy a Rammstein Mein Teil-jéből idézet. De visszatérve a mai napra, még egy rövid edzés is belefért.
De a legjobb, hogy mától hivatalosan is spanyol vagyok...legalábbis részben:-)

2011. április 14., csütörtök

Lábadozok-Intézkedek

Gondoltam, hogy amikor az élet egyik kezével ad valamit, akkor a másikkal megkéri az árát. Az életben semmi sincs ingyen, mondja a közhely, és valóban, úgy tűnik, rám ez hatványozottan igaz. Nem tartozom azon szerencséek közé, akiknek az ölükbe pottyannak a dolgok, vagy akiknek állandóan a sült galamb elől kell rohangálniuk, mert ezek a fránya sült galambok csak úgy kergetik őket. De ezt nem panaszként mondom, csak megjegyzem, hogy eddig amikor az élet adott valami jót, utána kérte a számlát is.
Jelen esetben a számla egy borzalmas lábleégés képében jelent meg. Szombaton este a Cullera campingben sem sokat aludtam, godnoltam "hazaéerve" a "saját" ágyamban majd kialszom magam. Nem így lett. A lábam tiszta vörös volt, mindenhogy fájt, sehogy sem tudtam őgy feküdni, hogy ne égessen. Kb. úgy nézett ki, mint amikor a Tom és Jerryben Tom lábára ráesik az üllő, és feldagad, vörös lesz és lüktet. Na ilyenek voltak a lábaim is. Az égő érzéssel egyidőben pedig erős hidegrézés is jelentkezett. Természetesen lekentem a lábamat, hogy csillapítsam valamennyire, de persze ilyenkro semmi nem használ, csak a tejföl, amit viszont Spanyolországban nem ismernek.
A hétfői napot gyakorlatilag végigsántikáltam. Nem bírtam normálisan mozgatni a lábamat, az edzésre meg még gondolni sem mertem. Akkora lett a vádlim estére mint Popeye alkarja, gyakorlatilag olyan vastag lett, mint a combom, fel voltam fújódva, a bőr feszült rajta és azon gondolkoztam, lehet kipukkad, ha megszúrom gombostűvel. Féltem viszont attól, hogy ha ezt a lufi effektust egy gombostűvel megszüntetném, akkor fel-alá repkednék a lakásban amíg a levegő el nem távozik a lufilábamból, és esetleg valami kárt is tettem volna a berendezésben. Így inkább nem szurkáltam a lábamat. Az, hogy a bal bokám vizes, mndhatni rendszeres, hiszem mióta össze volt toldozva-foltozva, akármikor is megerőltetem, egy picit bevizesedik. De hogy mindkét lábam, és ennyire, az azért durva! Amúgy valószínűleg egy enyhébb napszúrást is összeszedtem, mert egész hétfőn kómás voltam, hényingerem volt meg hasmenésem. Persze, így jár, aki nem visz magával sapkát a nap ellen. Érdekes, a hétfő éjjel már nyugodtan telt, szerintem annyira el voltam már fáradva és akkora aéváshiányom volt, hogy kedd reggelre végre kipihenten ébredtem, és megmondom őszintén már nagyon rám fét és tényleg tök jó érzés volt. Mintha kicseréltek volna. Kedden, bár még fájós lábbal, és csak egy rövidített programon, de elmentem edzeni. Edzés után újra jött a lufi effektus, és újra jött a bőrfeszülés és a vizesedés.
Szerdán viszont reggerle megint jobban lett a lábam, határozottan járóképes voltam, így el is mentem hivatalos ügyet intézni.
Ahhoz, hoyg megkapd a NIE-t (Spanyol azonosítószámot külföldiek részére) be kell fizetned 10 EUR díjat, illetve előbb kérned kell az oficina de extranjerosban (mondjuk bevándorlási hivatalnak, de igazából külföldi ügyek irodája, és számos ponton van Madridban meg szinte az összes spanyol városban). Az volt az infom, hoyg mindegy hol fizeted be, de a citára (időpontra) az adott helyen az adott időben kell megjelenned. Axel a General Padilla utcában fizette be anno a regisztrációs díjat, illetve itt kért egy 790/12-es nyomtatványt amin be kell ezt fizetni. Én is elbaggyogtam oda. Ez az utca Madrid északi részén van, a Diego de Leon metrónálszálltam le, és a calle Juan Bravon sétáltam. Itt laktam 7 évvel ezelőtt. Megismertem a környéket, tudtam mi, hol van, még az apartmanház is ott van a helyén- és mégis sokat változott. A Pizza Hut Dominos pizzas lett, a discok helyén üzletek és "trendi" éttermek vannak és a Juan Bravo sarkán van egy fagyizó is, sajnos nem volt annyi eszem, hogy vegyek egy fagyit. Amőgy azt hittem sokkal nehezebb lesz újra erre járni, de szerencsére, mivel nem találtam az utcát, Axellal voltam végig a telefonban így nem votl elgé időm arra, hoyg elmerengjek a régi szép időkön.
Mikor odaértem az irodájoz és mondtam, mi járatban lennék, egyszerűen közölték velem, hoyg sajnos befizetni is ott kell, ahol a cita van kiírva...hát ennek nem örültem. A citám az Avenida Padre Piquer-re votl kiírva, ami a zöld, 5-ös metro végűllomása, a Casa del Campo előtti utolsó megálló. Szerencse, hoyg ott is a zöld metro járt, így morcosan, de elindultam arrafelé metroval. Amúgy is meg akartam nézni a helyszínt, mert a google maps street view-ján (utcakép) nem véltem felfedezni, hogy arra bármilyen iroda lenne. A metroút nagyon hosszú volt, én meg egyre éhesebb és szomjasabb. A madridi metrón simán el tudod úgy utazgatni szinte az egész napodat, hogy ki sem mész a közigazgatási határról, csak éppen egyik kerületből a másikba...
Mikor kiszálltam a metróból elhatároztam, hogy megmondom Axelnak, hogy ne merjen panaszkodni, hogy Cosladában sok a román meg a bevándorló. Madrid ezen részén szerintem spanyolokat évtizedek óta nem is láttak. Ls nem azért van sok bevándolró, mert itt van egy iroda, hanem mert spanyol ember itt nem lakik. Szinta csak romámokat, oroszokat és szinesbőrűeket láttam, spanyol szót nem hallottam! Ráadásul a környék kisértetiesen emlékeztetett Kőbánya-Kispestre, csak itt a szürke panelházak helyett vörös téglaépületek vannak, de a hangulat hasonlóan szívderítő...
A bevándorlási irodánál a recepción megkaptam a nyomtatványt, kilépve az épületből a szomszédos bankba mentem- ahol közölték, hogy ma nem tudok náluk Tasat (illetéket) befizetni, menjek másik bankba. Visszasétáltam a metromegállóhoz, ahol volt egy Caja Madrid, és ott fizettem be a 10 eurót. És ezzel el is volt intézve az ügyem. Pénteken kell visszajönnöm ide legközelebb. Viszont már szédelegtem az éhségtől-szomjúságtól-koffeinhiánytól, így bementem egy Carrefourba, ahol vettem konzervkávét, előre csomagolt péksütit és egy fél literes vizet. Normális esetben ezeket az előre csomagolt borzalmakat messze kerülöm (kivéve a vizet), de most kifejezetten életmentőnek bizonyult. Újabb másfél órás metrózás következett hazáig, de legalább elintéztem, amit szerettem volna.
Este elmentem edzeni és már sokkal jobban tudtam végezni a gyakorlatokat. Meg gondolom az is közrejátszott ebben, hogy az edzőteremben megjelent két példányban Gerald Buttler, 10 évvel fiatalabb kiadásban (két srác, sztem testvérek voltak), úgyhogy valahogy nem éreztem ANNYIRA megterhelőnek az edzést. Még mielőtt bárki megszólna: hűséget fogadtam, vakságot nem.
Ma reggelre elmondhatom, hogy a lábam kifejezetten kezdi visszanylerni a normlishoz közelítő formáját. Babu megígérte, hogy ránéz, ha jövő héten találkozunk és valószínűleg a flipflopban homokon kilómétereket gyaloglás miatt van, meg persze, hogy le is égett szegény lábam. Mostantól tuti, hogy jobban vigyázok rá!

2011. április 11., hétfő

Cullera, a szuper hétvége

Egész héten dög meleg volt. Itt a spanyolok ezt tavasznak (primavera) hívják, ez normális esetben 20-25 fok körüli szép időt jelent, néha egy-egy záporral vagy felhősebb nappal. De a héten minden volt, csak nem tavasz! Minden nap 25-28 fok volt, sőt, volt, hogy több is. Az időjárás jelentésben pedig mindig kiemelték a "mediterráneo" térséget (a tengerpartokat jelenti igazából az ország keleti felén), hogy ott aztán milyen meleg van. Péntekre már annyira kíváncsiak lettünk, hogy vajon tényleg olyan meleg van-e a tengerparton, mint ahogyan azt a tv-ben mutatták (a sok napozót és fürdőzőt) hogy egy rövid másfél órás szervezés után elhatároztuk, hogy hétvégén leteszteljük a tengert.

Cullerát szemeltük ki magunknak, illetve egészen pontosan Axel szemeplte ki magának. Ez egy tengerparti üdülőhely kb 30 km-re délre Valenciától.

Tök vicces, nekem nem esett le, csak szombat reggel, hyog én már jártam Cullerán, 2003-ban, amikor itt éltem egy rövid ideig, az első spanoyl hétvégén a komplett csapat lement a tegnerpartra, először Valeciűba, majd másnap Culllerába, Itt égtem meg a 60-as faktorú Vichy naptej ellenére is...na, de az akkor volt.

A csomagolással nem sokat vesződtünk- mivel nekem igencsak korlátozottak a nyári cuccaim, ezért tulajdonkléppen az egyszem nyári nadrágomat és két pólómat csomagoltam be, egy törölközőt, egy fürdőruhát (pedig még anno el sem akartam hozni, mondván minek), papucsot (amit potom 3 euróért vettem a Carrefurban). Axelnak itt van sátra, meg két hálózsák is, elvégre magam cosmagoltam neki, mikor kiköltözött ide.

Biztos, ami sicher, a poláromat is elraktam, mint utóbb kiderült nem lett rá szükség, de enni nem kér alapon elfért a kocsiban.

Amim nem volt, az a polifoam, de úgy döntöttünk, hogy majd Valenciánál megállunk a Decathlonban és ott fogok tudni venni magamnak. Minden esetre, elraktam egy pokrócot is, ha nicns polifoam az is megteszi címen.

Pénteken este még elszaladtunk a Carrefurba, mert zöldségeket is akartunk venni a követnező heti dzsuvaleveshez (káposztaleves), és akkor már az útra is vettünk ezt-azt: mogyorót, energiaitalt, ilyesmiket:-)

Szombaton nem siettük el az indulást- 8 körül keltem, lezuhanyoztam, Axel addigra már megitta a kakaóját is. Összecuccoltunk, berakodtunk a kocsiba, megnéztük még az útvonalat, GPS be és olyan fél 10 fele el is indultunk. 4 órás útra készültünk, amiből egy tankolás, egy kv-zás és a Decathlon megálló miatt 5 lett, dehát nem siettünk sehova. A Decathlonban nemcsak pilfoamot de egy lenből készült strandruhát is vettem, ami nagyon jó ötletnek bizonyult.

A kempinget Cullerában nagyon könnyen megtaláltuk, a várost magát nehezebben- ugyanis megint spanyol módra volt kitáblázva, és mivel egy építés alatt álló autópályán haladtunk, a GPS sem tudta merre van arccal- beirányított minket mindenféle földutakra, de valahogy csak odakeveredtünk. Mikro már beértünk a váarosba könnyen eltaláltunk a campinghez, hiszen végig ki votl táblázva.

Cullera egy nagyon "menő" üdülőváros votl egészen a válság kirobbanásáig: a helyiek arra voltak nagyon büszkék, hogy oda inkább csak spanyolok járnak, a turisták délebbre mennek, Puig.ba, vayg Alicante környékére. Így Cullera megmaradt a tehetős spanyol középosztály üdülőjének. Szerintem pont ez is volt a baj- a válság miatt itt is láthatóan sok üzlet tönkrement, és rengeteg apartmanra van kirakva a "Se vende" (eladó) felirat.

És elkezdtek a külföldiek is ide járni: angolok, németek, franciák is megfordulnak ma már errefelé, és gondolom már a helyieket sem érdekli, hogy ki, honnan jött, csak sokan legyenek.

Cullera fekvése is nagyon érdekes: a Casco antiguo (óváros) a Júcar folyó partján fekszik a város ott épült ahol a folyó a tengerbe ömlik. A szállodák, apartmanházak, éttermek mind-mind a tengerpartra épültek, vagy a tenger fölé magasodó hegyre. Ezen a hegyen van egy csodálatos vár, amire a camino blanco (fehér út) vezet fel,de mi most nem másztuk meg. De a látvány lenyűgöző. A Camping is a hegy lábánál fekszik, nagyon igényes és nagyon kedvező áron- kettőnknek egy storhely, 2 személy + a kocsi 15 euróba került 1 éjszakára. Bungalow 40 eurótól van, ami szontén nem drága, de mi úgy döntöttünk 1 éjszakát kibírunk sátorban.

Az adminisztráció is nagyon gyors volt és a sátrat is kb. 15 perc alatt vertük fel.

Miután mindennel megvoltunk úgy döntöttünk, hyog kipihenjük az út fáradalmait a parton + leteszteljük, valóban alkalmas-e a tenger a fürdésre.

A hőmérő 34 fokot mutatott, szóval a hőmérséklettel nem volt baj.

A tenger ezen a részen homokos partú (nem kavicsos) és nagyon forró volt a homok. A part mentén közvetlenül egy vékony fehér csíkban viszont apró kagylókat hord ki a tenger, így mókásan néz ki, meg vigyázni is kell, amikro az ember erre lép, mert ezek a kis kagylók nagyon élesek tudnak lenni.

A tenger viszont nekem egy picit hideg volt- térdig persze bemerészkedtem, de tovább nem. De persze napozni, napoztunk.

Axel nem hagyhatta ki, és megjegyezte, hogy nyugodjak meg, mindjért jön a Greenpeace és visszavontatnak a tengerbe...addig is, ha akarom, locsolgat tengervízzel, nehogy megfulladjak a parton. :o/

A Greenpeace nem jött, mi viszont miután meguntuk a parton henyélés felkerekedtünk egy kis sétára a víz mentén. Szállodák, bárok, röplabdapálya váltogatják egymást és felfedeztünk egy Burger Kinget is. Megállapítottuk, hogy éhesek vagyunk, mert már délután 4 lehetett és mi még csak nem is ebédeltünk, azt hiszema reggeli is kimerült egy choco flautában valamikor 9 felé. Visszamentünk a cuccainkhoz és onnan vissza a Burgerbe. Most persze lehet fanyalogni, hogy fúj, Burger, ha az ember a tengerparton van, akkor egyen tengeri herkentyűket, meg adja meg a módját stb....de mi már annyiszor megkártuk a spanyol kajáldákkal, hogy egyszerűen nem merünk kockáztatni. A másik, meg hogy délután 5 körül egész egyszerűen vagy a gyorsétterem vagy a telepizza van nyitva, a bárokban kb. 3-if, esetleg 4-ig szolgálnak fel menüt, este 7 előtt meg ne is akarj vacsizni. Ergo, ebben az időpontban más választás nemigen volt. Ez abban is meglátszott, hogy vagy fél órát álltunk sorban, mire megkaptuk a hamburgerünket. Mert ugyan miért ne előttünk redneljenek 20 Happy Meal menüt? Na mindegy.

Jóllakottan mentünk vissz a aszálásra, lezuhanyoztunk és a casco antiguo (óváros) felé vettük az irányt. Itt még inkább szembe tűnő volt az, hoghy egyrészt ugye még nicns szezon (mondjuk, mintha a Balatonra mennél áprilisban), illetve, hogy mennyi eladó özlet van...egyrészt az óvárosban megbúvó pici, emeletes, egymás mellé (közös fallal) húzott házak látványa csodálatos, mert tényleg régi házak állnak, többségük szép állapotban van, másrészt valahogy a levegőben éreztem, hogy itt vagyon elkélne a mostani vendégek többszöröse. Keserédes volt...

Az óváros gyönöyrű házai mellett láttunk kis , szűk sikátorokat, apró tereket és a part felé menve még egy vidámparkba is beértünk (egyből eszünkbe utott a Gru-ban az eccarvúú, ami OLYAN CUUUUKIIIIII! :o))

A part felé az éttermek, bárok száma megháromszorozódik. Meglepő, hogy bár nem volt szezon , azért elég soka voltak. 10 felé én már nem voltam annyira éhes, hogy vacsoárzni lett volna kedvem, de persze egy jó fagyit az ember nem von meg magától.

Beültönk egy olyan Heladeriába (fagyizó), ahol nem jégkrémet árulnak és kértünk fagyikelyhet. Én 4 féle fagyit ettem kandírozott dióval és tejszínnel, Axel pedig egy pijama nevezetű költeményt, ami 3 gombóc fagyiból, flanból, tejszínből állt és elég gusztán nézett ki. Mindenesetre jól befagyiztunk, aztán olyan fél éjfél felé mentünk vissz a campingbe.

A campingben Axel még egy pizzát megevett a bárban a biztosnság kedvéért, meg még bambultunk egy kicsit a camping életét.

A sátorban alvás nagyon olcsó mulatság, és egy éjszakát még ki is lehet bírni, ha kellőképpen fáradtan fekszik le az ember. Mi is remekül aludtunk hajnal 3-ig, pedig a szemben lévő szomszédaink mindent elkövettek, hogy ne lehessen nyugodtan aludni: hangos beszéd, zene, kalapálás...hajnal 3-kor azonban már csend volt, én arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a hátam, mozdulni is alig tudok és sehogy sem kényelmes aludni.

Hajnal 5-ig forgolódtam, aztán valahogy sikerült úgy magam alá gyűrni a pokrócot, hogy legalább addig ne fájjon annyira, amíg elalszom. Ez reggel fél 8-ig máködött.

Reggel úgy keltem, mint akit agyonütöttek. De Axel sem hiszem hogy haj, de jól aludt, de legalább aludtunk valamenniyt.

Viszont elhatároztuk, hogy elmegyünk megnézzük a világítótornyot.

Most nem jobbra, az óváros felé, hanem balra, a világítótorony (Faro) felé indultunk el a part mentén. Itt kis öblök váltják egymást, a part sziklás, a víz kristálytiszta a türkiztől a sötétkékig terjed az árnyalata és kivehető hol vannak korallok vagy algatelepek, sziklák és mélyebb részek is. Láttunk bővárokat is, akik kagylókat gyűjtöttek, eszembeis jutott Jani, neki biztos tetszene. Meg aztán hónapfordulónk is van, 2 év 11 hónap, nem is tudom hogy visel el engem ennyi ideje!

Ahogy a sziklák váltották fel a sétány kövezetét mi is egy úttal kijjebb mentünk, itt is bárok, üzletek voltak, nagy részük zárva, mert vasárnap mindne zárva van, vagy mert nicns szezon. De azlrt találtunk bárt nyitva, és úgy döntöttem, hogy itt az ideje reggelizni.

Van valami hihetetlenül megnyugtató érzés abban, ha az ember a tengerparton reggelizik egy szép, napos reggelen és hallgatja a tenger morajlását, nézi a madarakat miközben narancslevet és kávét kortyolgat, mellé pedig oéksütit vagy lekvárospirítóst eszik. Szerintem Axel is ráérzett a hangulatára, mert ő is kikért egy reggelit, csak kávé helyett kakaóval:-) Közben a helyi kikötői macskákat is megnéztük: minden bárnak megvan a maga macskája, egy külön közösséget alkotnak.

Jóllakottan, felfrissülten folytattuk az utat, és újra egy sűrűbben lakott érszre értünk, ahol szó szerint vérlázítóan szép házakat láttunk, Itt iztos gazdagabb eberek laknak/laktak vagy ez a nyaralójuk. egyszerűen álomszép! Volt oylan ház, amelyik egy akváriumra emlékeztetett, a másik egy mediterrán udvarházra (mi másra a mediterrániumban?), a hamradiknak meg csak a kerítése többe kerülhetett mint a veresi házunk.

Lassan, de biztosan elértünk a világítótoronyhoz, ami kívülről nagyon szép volt, de legnagyobb csalódásomra nem lehetett bemenni, de még csak megközelíteni sem, mert valószínűleg laknak benne, nem látogatható. Hát ez szomorú.

Elindultunk visszafelé. Az út visszafelé szinte ugyanolyan volt, ékszerdoboz házak, apartmanházak és az eladó-táblák.

A campingbe érve lebontottuk a sátrat (10 perc) és bepakoltunk a kcosiba. Majd átöltöztünk strandcuccba. Rutinosan, mivel már délután 2 lett arra gondoltunk, hogyakkor előbb ebédelünk, és utána kipihenjük az ebédet a tengerparton. A telepizzában ettünk, egy jó kis barbacoa pizzát majd lemetnük a partra eldőlni:-)

Kb fél órét napozhattam, emrt 4 szám ment le az MP3 lejátszómün, talán még fél óra sem volt, de mondtam Axnak, hogy akkor én inkább bevonulok az árnyékba. Ő még időzött egy kicsit , aztán visszamentünk a campingbe.

Lezuhanyoztunk, megittunk 1-1 energiaitalt és elindultunk hazafelé. Az út most gyorsabb volt, mivel sem tankolni, sem egyéb okok miatt nem kellett megállnunk, leszámítva a Madrid előtti 4 kilóméteres dugót, de ezt is meglepően gyorsan átvészeltük. Nem volt még 10 óra mikor hazaértünk és gyakorlatilag a hiradó végét néztük meg (idpjárásjelentés) és már mentünk is aludni. Addigra a lábam igencsak el kezdett fájni, mert bár vittem napkrémet és be is kentem vele magam, mégis siekrült leégnem.

Tökéletes pihenés egy tökéletes hétvégén-csak Jani hiányzott innen.

És ha belegondolok, hogy ÁPRILIS 9-én már a tengerparton voltam, és tavaly október közepén szintén- azért azt hiszem, ehhez hozzá tudok majd szokni...



2011. április 6., szerda

Finomságok

Annyit cikiztem már a spanyolok túldimenzinált konyháját, hoyg most úgy döntöttem, azért megírom azt is, miért működik ez mégis, illetve, azt is megírom, hogy azért vannak nagyon pozitív dolgok is a spanyol konyhában.
Reggelizni például nagyon tudnak. Itt délig lehet reggelit kapni, ami azért valljuk be, kicsit vicces, hiszen minden valamirevaló háziasszony a déli harangszóra a család elé teszi az ebédet, szigorúan leves-második fogás sorrendben.
De efölött most ne is időzzünk (mrámint az időeltolódáson), hanem lássuk a spanyol reggelit.
A veresegyházi pékség után nem sok újat lehet nekem mondani ezügyben és valljuk be, annál finomabbat sem sűrűn eszik az ember, mégis, az itteni pékségekegy része még a versei pékséget is überelni tudja, vagy, legalábbis elfeledteti az ízes-túrós papucs hiányát.
Tavaly februárban, mikor Janival Madridban voltunk a kedvenc reggelizőnk volt a Solnál lévő reggeliző-pékség, ahol hiheteélen választékban lehetett kapni péksütiket, szendvicseket és persue kávét is. itt kezdtünk, ki-ki a maga sütijével és én a kávémmal is:-) Akkro szerettem meg ezt a reggelizési stílust. Persze ha nem rohan az ember (márpedig a spanoylok ezt nem teszik) és van terasz a helyhez, akkor ott is el lehet üldögélni egy fél órácskát és bámulni az embereket. Én azt nagyon szeretem, csak februárban, sem szeptembernem nem volt időnk iylesmire, mert rohantunk, hogy mindent felfedezzünk- persze azért mostanra egy kicsit lelassultam.
Szombat és vasárnap reggel rutinná vált a közeli pékség meglátogatása. Itt Pastelerianak hívják, ami tulajdonképpen nem pék, hanem tortás, és nem csak pék- de cukrászsüteményeket és bonbonokat is kapni. Ebben a péskégeb nincs kávé, nem is lehet reggelizni, de mindezért kárpótolnak a finomabbnál-finomabb sütik. Persze a nagy részüknek csak a látványa, mert azt hiszem rohamtempóban 100 kilósra tudnám puffasztani magam, ha mindent megennék, amit itt látok...
A Napolitana az egyik helyi jellegzetesség. Ez magyarul egy egyszerű "táska", itt is kelt tésztából csinálják, de az ize sokkal vajasabb. Töltelékként itt vagy csoki- vagy vaníliapudingot raknak bele, ami isteni! Jani kedvence a csokis, nekem a vaníliás. Létezik sós változatban is, jamón í queso (sonka sajt) vagy atún (tonhal) töltelékkel.
A másik népszerű péksüti a choco flauta (csoki furlya, síp), ami tényleg úgy néz ki, mint egy furulya és tele van csokival. Axelnak ez a kedvence. A rollito (hengerecske) ennek a kisebb változata, ez is finom.
Ezen kívül vannak muffinok, ezeket nem kóstoltam, mert nem vagyok nagy muffin rajongó... a Starbuckban ettem már minimuffint a kávé mellé, de ilyen pékségben még nem.
Persze vannak croissonok is, kicsi és nagy (normál) változatban, ezek hihetetlenül vajasak és omlósak, nagyon szeretem a croissont! Ilyet persze lehet enni a németeknél, az olaszoknál és természetesen a franciáknál is (hol máshol?). Van tölött változatban is (vanília, csoki vagy lekvár) de igazából ezek annyira finomak önmagukban is, hogy fölösleges töltögetni.
Ezen kívül, aki nem szeret édeset reggelizni, vannak a piték. Torta (kerek) vagy négyzet alakú tepsiben sütik őket, van húsos, tonhalas, tőkehalas, sonkás-sajtos, zöldséges- szóval bő a választék. Én nem vagyok oda értük, mert egyrészt édeset szeretek reggelizni, de pl. ebéd helyett egy üdítővel jól jöhet egy ilyen pite. (ezt a pékségekben mérlegen mérik, és sőly alapjén fizeted).
A cukrészsüteményekből meg aztán minden van, amit csak el lehet képzelni. Képviselőfánk normál és mini méretben, különböző krémes sütik, csokitorta, gyümölcstorta- gyakorlatilag a szokásos cukrász sütik. Nem ismerik a réteseket és a túrós süteményeket sem- viszont helyette sajttortákat kínálnak.
A reggeli mellé szinte kötelező a pohár frissen facsart naranmcslé, ami mellé ugyanúgy adnak cukrot, mint a kávé mellé. És persze a kávé. Lehet café solo vagy corto (ez az espresso) , capuccino (ilyet azért a spanyolok nemigen isznak) és café con leche- ez a hosszú kávé tejjel. Minden valamirevaló spanyol bárban vagy kávézóban meg fogják kérdezni, hogy meleg vagy hideg tejjel kéred-e. Mindkettővel isteni!
Aki itt nem talál megfelelő reggeliznivalót, az nem is tudom..üljön be egy bárba, kérjen egy bocadillót vagy egy tortillát, de én adnék egy esélyt a péksüteményeknek :-)

2011. április 3., vasárnap

Autós nap

Szombaton megint elmentünk Rivasba, de persze nem annyira vásárolgatni, inkább nézelődni.
De előtte Axelt elkísértem az autója leviszgáztatására. Gondolom, erről ő is részletesen ír majd, de nekem is érdekes élmény volt. Amikor közeledik a műszaki vizsgád érvényességének a vége, felhívod e helyi vizsgaközpontot, kérsz egy citát (cita- időpont, de a randira is ezt a szót használják), és a megbeszélt időben megjelensz...és beállsz a kocsisorba. Illetve, mielőtt beállnál, fizetsz 50 EUR-ót, mert ennyi a vizsgadíj. Az egész egy futószalagon zalik. Aki ezt a rendszert kitalálta, az tuti, hogy a Lean minőségbiztosítási rendszerből profi volt. (a Lean-t a Toyotánál találták fel, az a lényege, hogy korábban 1-1 autót egy egy csoport szerelt össze, és így a munkafolyamaotk nem voltak hatékonyak és nem voltak egységesek. A Lean-ben az az újítás, hogy a Toyotánál egy gyártósort (futószalagot) vezettek be, 1-1 állomásnál csak a szükséges szereléseket, összeállításokat, tehát specifikus munkafolyamatokat végeztek, pl. motor beszerelése, majd aza utó továbbgurulva egy újabb csapat szerelőhöz érkezett akik mondjuk a váltót szerelték be, és így tovább. Ez a módszer időben és teljesítményben is hatékonyabb volt a korábbinál. Ezt a módszert azóta nem csak autógyártásra használják, hanem pl. anno én is használtam pénzügyi munkafolyamatok javítására.) Szóval, mikor sorra kerülsz, ráállsz a futószalagra, jön egy dolgozó, elveszi apapírokat, ellenőrzi, majd megkér, hogy kapcsold be-ki a fényszórót, a reflektort, az irányjelzőt, a dudát, vészvillot, stb. Mikpr mindez megvan, felírja a lapra, hogy OK, átment, vagy mondjuk nem OK és valamit javítani kell majd. Ezután továbbgurulsz a következő emberhez. Itt fékpróba van, beül a muki a kocsidba, és rááll a fékmérőre, ami ilyen guruló felület (Ax ezt biztos jobban tudja) majd hirtelen fékezéssel méri a fékhatást. Ettől az autó ide-oda ráng, már-már meg is sajnálom- de persze eszembe jut, hogy ha ezt az autó nem bírja, akkor annak mi látnánk a kárát probéma esetén. Majd ha itt is minden rendben, akkor megy a kocsi (gurul) a következő emberig- itt a futóművet ellenőrzik. Ha ez is megvan, akkor kihajtva a csarnokból az utolsó ellenőrző ponthoz érkezel- itt a károsanyag kibocsájtást és az olajszintet mérik. Mikor itt is beírták és lepecsételték az ellenőrzést elsétálsz az irodába, ahol:
1. Jó esetben azonnal a kezedbe adják a matricát, ami tanusítja, hogy az autód OK és meddig érvényes a műszakid, meg természetesen kapsz róla papírt is.
2. Nem ment át az autód, és itt megkapod az utasításokat, hogy mit és meddig kell megjavíttatnod.
Szerencsére Axel autókájával minden rendben volt, így megkapta újabb 1 évre a műszakit. Hiába, Axel nagyon ért az autókhoz és nagyon ügyel arra, hogy minden rendben legyen. Meg, persze, egy Mondival mi lehetne a baj? Hiszen egyrészt Mondi, másrészt meg Axelé!
A vizsgáztatás kb. fél órát vett igénybe, meg modnjuk plusz 15 perc volt a várakozás. Itt ez ilyen egyszerűen megy, nem bonyolítják túl, és mivel külön helyen fizetsz és vagy 4-5 ember nézi át az autódat, mire rápecsételik, hogy OK, elég nehéz kérdés az, hogy "adok a mesternek egy ötezrest, aztán biztosan meglesz a műszakim"...hát itt ez nem így megy.
Közben éhesek is lettünk, meg nem nagyon volt kedvünk hazamenni sem, így kitaláltuk, hogy elnézünk Rivasba, Kentuckyzni egyet. Imádom Rivast! Ez egy annyira jó kis város, hogy csak na! Igazi kertváros, tágas parkokkal, látszik, hogy viszonlyag jómódú emberek élnek itt, mindemellett egy kedves, hangulatos hely és persze nagyon jó az infrastruktúra, mint ahogy Madrid környékén ez mindehol így van. Kár, hogy Rivasban a házbérlés drága mulatság, különben biztos ide költöznék. De majd egyszer.:-)
Már írtam a H2O bevásárló központról és bevásárló parkról. Most is ide jöttünk, igaz, mentünk egy jó nagy kört, mert véletlenül benéztük az utat és egy rossz kanyarral az autópályán találtuk magunkat. Ez is spanyol sajátosság: könnyen úgy járhatsz, hogy eltévesztessz egy felhajtót, vagy egy lehajtót és nagyon nehéz visszakeveredned arra az útra, amiről lehajtottál. Mi olyannyira megszívtuk, hogy gyakorlatilag San Fernandóig kellett viszamennünk, hogy újra visszaérjünk Rivasba. És közben lett volna egy nekünk jó lehajtó, csak elfelejtették kitáblázni-mikor elmentünk mellette, az autópályáról kinézve láttuk, hogy ez nekünmk OK lett volna, mert ott már volt tábla, de a pályán nem...hiába, ez is spanish special, szóval ha autóval közlekedik erre a rutintalan utazó, akkor vigyen GPS-t, vagy figyeljen oda:-)
Visszakeveredtünk Rivasba, leparoltunk és elkezdtünk nézelődni.
Axellal bementünk a Leroy Merlinbe (ejtsd: leroá Merlin, mert franciák, persze ezt a spanyoloknak hiába mondanám). Ez egy lakberendezési és barkácsáruház, olyan, mint a Bricostore otthon. Nekem tetszettek az itt kapható dolgok, láttam gyönyörű zuhanyfülkéket, nagyon jó polcos szerkényeket, meg textileket, és persze az ajtótól a kertig van itt minden. Az árakat nem tudom megítélni, mivel nincs összehasonkítási alapom, de majd ha Janival itt leszünk, és kell valami a házunkhoz, akkor úgyis körbenézünk és beszámolok róla.
Aztán elmentünk a Decathlonba, és megnéztük, hogy az 5-ös búvárruha Janinak most 79 EUR lenne. Meg vettem egy tréningnadrágot is. Meg kipróbáltam egy nagyon jó elipszis trénert. De nem vettem meg, mert nincs hova raknom egyelőre, meg most hirtelen nem akarnék erre pénzt kiadni.
Aztán bementünk a H2O-ba: a bevásárlóközpont azért kapta a vízről a nevét, mert körülötte egy mesterséges folyó és tó van, mintha egy szigeten lenne a pláza, és bent is vannak folyók, patakok, amin kis hidakon lehet átsétálni. És az egyik részénél, ahol a kajáldák vannak, padlótól plafonig üveg van, amitől az egész úgy néz ki, mint egy hatalmas buborék.
A KFC-nél sorba kellett állni- és újfent megállapítottuk, hogy a gyorséttermekben elsősorban a gyerekeseket és a bevándorlókat etetik. Most azt is megállapítottuk, hoyg mivel a spanyolok gyakorlatilag nem ismerik a rántott ételeket, a KFC-be szinte csak latinók járnak. A Plenikunioban vay egy Octoberfest nevű étterem, ami echte deutsche akar lenni, ehhez képest egy fránya wienesnitzelük sincsen. Hát ennyit a rántott dolgokról. Szóval a KFC az egyetlen hely, ahol rántott cuccot ehetsz és Axel szerint a legjobb étel a világon a rántott hús sült krumplival, szóval ezt ettünk. Elhatároztuk, hogy megyünk moziba, és megnézzük a Csata Los Angelesben c. filmet. Mivel az előadás 19:30-kor kezdődött még volt egy másfél óránk, így bambulásztunk.
Mivel volt egy rossz tapasztalatom a mozis rágcsákkal kapcoslatban Spanyolországban (tudniillik, hogy 1. a nachos édeskés, 2. qrva drága, mert 8-10 EUR között van egy adag egy kólával) , ezért úgy döntöttünk Axellal, hogy inkább elsétálunk a túloldalra a Ldl-be és ott veszünk chipset, kólát. Az egészet megúsztuk 4 Euróból...no comment.
A film pedig nagyon jó volt, persze nem kicsit Függetlenség napja koppintás, meg néha idegesítő ez a nagyon amerikai vagyok, de ettől függetlenül jó volt és ki tudott kapcsolni.
A legmeglepőbb az volt, hogy mikor kiértünk amoziból a központ tömve volt: én ahhoz szoktam hozzá, hogy Pesten, ha fél 10 körül kijössz egy moziból, akkor kong a bevásárlóközpont, itt viszont ez nem így van., mivel közeledik a spanyol vacsoraidő, talán többen is voltak, mint dél körül, és mivel az üzletek este 10-ig vannak nyitva, még mindenki javában vásárol is.
Mi nem vásároltunk, sőt nem is vacsoráztunk, hanem mentünk haza aludni.
Jó kis nap volt!

2011. április 1., péntek

Elfoglaltságok

Hihetetlen, de az elmúlt napokban egyszerűen nem volt időm írni. Vicces, mi? Pedig elvileg egész nap otthon lennék, vagy micsoda.
Az a helyzet, hogy felpörögtünk. Mármint az előkészületekkel. Albélretet néztem (még nincs végleges, de heteken belül lesz), és megkezdtük az üzlet előkészítését is.
Van már Facebook oldalunk (Loco por mascotas), blogunk és szórólap mintáink is. Ez utóbbiak, ha minden igaz, hamarosan nyomdába is kerülnek. Magam sem gondoltam, de valóban ezek a dolgok elveszik az időmet- nem is annyira a megvalósítás, mint a kigondolás tart sokáig. De engem nem zavar, örülök neki, hogy tartanak az előkészületeink.
Közben tegnap Madridba beköszöntött a nyár. Itt alattomosan ezt tavasznak hívják (23 fok volt), de tudjuk, hogy nekünk ez a nyár. Az itteni nyárnak nevezett 42 fokot nem tudom hogy fogom majd hívni...mindenesetre, hogy ismét a Harley Davidson és a Marlboro man c. filmből idézzek: rügyeznek a csajok, büdösödik a tornacipő... Előbbinek Axel örül nagyon, az utóbbinak szerintem senki sem. A nyár örömére tegnap bementem csavarogni a városba és Beával ébdeltem. Beával majd egy hónapja nem találkoztunk, mióta "szünetet tartanak Axellal", és jó volt beszélgetni vele, meg egy kicsit csavarogni. Azt szeretem, hogy Madridban mindig van 1-1 környék amit az ember felfedezhet. Most ezzel én is így voltam, az M30-as autópálya (autóút) fölött gyalog pl. még sosem sétáltam át (max autóval közlekedtem felette), és még sosem voltam a Corazón de la Maria (Metro Alonso XIII) környékén, de nagyon tetszett. Inkább irodák vannak errefelé, meg sok üzlet és étterem, és egy ilyen szép tavaszi/nyári napon nagyon jó volt kizsongani, beülni egy jó kis étterembe és ebédelni egy menüt. A Vips-et választottuk- Vips-ben utoljára 2003-ban voltam, legalábbis menüt enni biztosan. A Vips egy étteremlánc (3 része van: Vips- főként mediterrán és nemzetközi konyha, Ginos olasz és Wok-japán és ázsiai konyha). A menü 10,85 EUR, ami átlagosnak mondható árMmadridban, viszont nagy a választék és finomak az ételek. Bea amúhgy elpanaszolta, hogy náluk márciusban 20%-al visszaesett a forgalom a tavalyi év márciusához képest, dehát ezen nagy meglepetés nincsen- itt is sok mindenen igyekszenek spróolni az emberek. De ha gonosz akarok lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy nem csodálom, ha én egy festésért és egy éppen hogy vágásért fizettem 35 EUR-t, (rövid hajra ráadásul), akkor el tudom képzelni, hogy hosszú hajra simán elkérnek egy 50-est. Mondjuk itt Cosladában 30 EUR-t kérnek el egy melír, festés, szárítás vágásért, és ez kb. az átlagos ár. Meg a forgalom valszeg azért is esett vissza, mert lehet, hogy a takarékosság jegyében Beáék ügyfelei nem hetente, hanem uram bocsá' két hetente járnak csak fodrászhoz. Nem viccelek: itt a nők nem havonta-6 hetente járnak fodrászhoz, hanem hetente, vagy hetente 2x. Persze, lehet én vagyok az igénytelen, én havonta jártam fodrászhoz Magyarországon...na mindegy, ez csak egy elmélkedés volt.
Szóval itt a tavasz, itt a nyár és ez nagyon jó! Ugyan az üsszes nyári cuccom és ruhám Maygarországon van, de sebaj.
Az elmúlt 2 napban megint volt egy kis mélypontom lelkileg, elég nehéz napokon vagyok túl. Igen, bennem is van félsz, hogy mindent feladni készülünk otthon. Igen, tény, hogy sokat kockáztatunk. De hiszek magunkban és hiszek abban, amit kitaláltunk. És menni fog.
Szerencsémre Zoli és Babu vígasztaló szavai átsegítettek a nehezéén, így ma már újra a régi vagyok. Mindketten értik és átértzik a helyzetemet- hiszen voltak hasonló cipőben. És mindemellett elég jól ismernek engem. Ez jó. Jó, hogy vannak, jó, hogy mellettem állnak. Szerencsés vagyok!
A volt kollegámnak a héten végre sikerült egy új munkahelyet találnia (igazából egy belső pozíciót pályázott meg siekrrel). Nagyon örültem neki. Drukkoltam, hogy sikerüljön, ő is nehéz időszakon van túl. Az ő sikere, érdekes módon, nekem is erőt adott ahhoz, hogy ne adjam fel, mert sikerülni fog.
Ma azt hiszem, ez így is lesz.