2011. augusztus 28., vasárnap

Barátok

Amikor ide érkeztem januárban (Úristen, már több, mint 7 hónapja), nem gondoltam volna, hogy hamar barátokra lelek. Nem vagyok az a típus, akinek olyan sok barátja lenne, mert nem könnyen nyílok igazán meg az emberek előtt. De talán Spanyolország erre is egy kicsit megtanított. És persze, vitathatatlanul szerencsés is vagyok.
Bekerültem az első munkahelyemre itt Madridban, és valószínűleg a helyzet adta, de hirtelen lettek barátaim. Barátok, akik aggódnak, akikért aggódhatok, barátok, akikkel nap, mint nap együtt nevetünk, vagy szomorkodunk. Ehhez az összetartozáshoz az is kellett, hogy nagy részünk, külső, szerződéses munkatárs, és először "sorsszövetség" alakult ki, majd utána szépen, de nem lassan barátok lettünk. Napközben együtt kv-zunk, ebédelünk, napi több e-mailt váltunk (csoportos üzenetek, a napi rekord 114 e-mail), és hetente egyszer beülünk munka után valahová beszélgetni, iszogatni (én továbbra is kólázom). A barátaim igazi multikulti csapat:
-Cristina, aki tőzsgyökeres madridi, de egyben sokszoros spanyol bajnok wakeboardos, aki 100% meg tudja érteni, mit jelentenek nekem a kutyák, hiszen neki a "kutyája" a wakeboard. Ugyanúgy jár versenyekre, mint én kutyakiállításokra
-Penny, a csapat kislánya, aki spanyol, de inkább olasz, lévén a fél életét Olaszországban töltötte, a vőlegénye is olasz. Ő az a típusú lány, aki igényli, hogy kislánynak nézzék, hogy fogják a kezét bármit is csinál- ő közölünk a legfiatalabb, talán ez ezért is van.
-Aurora, aki Teureli (Madrid-Zaragoza között), ú első ránézésre egy igazi szürke egér, aztán egyszer csak észreveszed, hogy egy belevaló, jó humorú, talpraesett csaj, aki amilyen pici, olyan erős tud lenni.
-Natacha, aki argentín, és bár már jó ideje nem dolgozik velünk a barátság megmarad- nincs reggel egy HOLA e-mail nélkül, tartjuk egymásban a lelket munkán kívül is. Ő igazi mókamester, igazi társasági lény.
-Victor, a szépfiú. Ő az a típus, aki annyira szép, hogy az már nem is igaz, és persze ő ezt egy diszkrét mosollyal szokta nyugtázni, hiszen az adottságaival pontosan tisztában van. Talán ezért is ragaszkodik annyira hozzánk, mert mi nem ájulunk el tőle, hanem a szépség mögött az igazi, melegszívű úriembert is észrevesszük.
-Vicente, a mexikói. Na, ha valakiről félperc alatt meg lehet állapítani, hogy meleg, akkor ő az. De ez egyáltalán nem érdekes. Szabadszájú, nyílt, őszinte, azonnal kimondja mit gondol, és nem kertel, mert megkapod a szemedbe. Ezen kívül vicces, okos és nagyon jó fej.
-Robson, a kisfiú. Brazil, 40 éves de 14-nek néz ki, talán 36-os a cipőmérete, és amúgy a gyerekosztályról öltözködik. De egy igazi jószívű, nagyon jó ember, aki meghallgat, akinek bármit elmondhatsz, mert megérti, és ha tanácsot nem is mindig ad, de igazi beszélgető partner, és sokszor már ez is elég.
-Patricio, aki szintén argentín. Ő délig, kettőig általában alvajár, de aztán felélénkül. Nem sokat beszél, de amikor megszólal sokat mond. Meglepően okos, és a humora, az valami Isteni. Ő az, aki egy szóval meg tudja nevettetni a társaságot, de úgy, hogy könnyezünk. Nem nyílt meg ő sem könnyen, de most a napi 114 e-mail váltás során folyamatosan meglep minket.
-Nico - ő francia, és nála élesebb kritikusa nincs is a franciáknak. Ő egy pörgős, igazi társasági ember, nagyon laza, nagyon nem veszi komolyan magát, nagyon jól el tud beszélgetni mindenkivel. Nem biztos, hogy rábíznám a legféltettebb titkaimat, nem azért mert kibeszéli, ilyet nem tenne, de pont ez a lazasága teszi kicsit komolytalanná- ami neki nagyon jól áll.
Ali- ő a kakukktojás. Libanoni, de szlovák, már nem lesz velünk sokáig itt Madriban (mint ahogy mi sem leszünk már sokáig a cégnél), ő a titokzatos kelet, a nagy rejtély, aki nagyon lassan nyílik meg. Nagyon jó ember, nagyon családcentrikus, tiszteli a hagyományait, a vallását, de nem fanatikus. Egy modern gondolkodású, nagyon széles látókörű ember, nagyon jó humorral és jó szívvel.
És a szlovákok, akik nem szlovákok:
Fabrizio, aki olasz, és mióta visszament Pozsonyba azt várja, hogy visszatérjen Madridba, örökre. Egy hihetetlenül jószívű, kedves, aranyos srác.
Jess, aki mexikói, lengyel a férje és Pozsonyban él. Szép kis koktél. Humoros, intelligens, és jókat lehet vele nevetni.
Ivan, aki spanyol, de Pozsonyban él, igazi mackó. A szó minden értelmében, és mégis, nagyon szeretnivaló.
Hát nagyjából ez a baráti köröm jelenleg. Biztos, hogy ez sokat alakul és változik, de ha mondanom kellene akár egy okot is, hogy miért érte meg nekem kijönni Madridba, akkor azt mondanám, hogy már megérte, mert megismerhettem ezeket az embereket, és általuk, remélem én is jobb ember lettem.
Képek? Hát azt nem töltök be, de Facebookon van néhány érdekesség :o)

2011. augusztus 22., hétfő

JMJ, avagy a hátizsákosok

Az elmúlt egy hét szerencsétlenkedéseit senkinek semkívánom. Nem elég, hogy dög meleg volt végig, ráadásul Madridot ellepték a hátizsákos suhancok, csövesek, zsabások és mindenféle ember, legalább kétmillóan. Az ok, a Jornada Mundial de la Juventud, vagyis mondjuk úgy, hogy a világifjúsági találkozó. Én még emlékszem a VIT-re (tényleg Világ Ifjúsági Találkozó), de az ugye anno, az átkosban kicsit másról szólt. A mostani ifjúsági találkozók tulajdonképpen a katolikus ifjak világ talákozója, hogy ki, mennyire ifjú, azt most hagyjuk. A lényeg: ezek az emberek elözönlötték Madridot a héten. Ha ez még nem lenne elég, a Pápa is itt járt, ez tehát egy extra motivációt jelentett nekik. Alapjában véve semmi bajom, ha sokan vannak, ezt itt meg lehet szokni. De az, hogy a metróra nem férek fel, mert tele van velük, vagy az, hogy bármerre jártak énekeltek, tapsikoltak, hangoskodtak, és kényük-kedvük szerint néztek egy-egy utcát korzónak a csúcsforgalom közepén ez már nekem is sok volt. Este 11-kor hazafelé a metróban a német tinilányok anyázását hallgattam (mélységes keresztényi áhitatban) meg azt, hogy melyik leárazáson mit vett ( ez is a keresztényi szerénység és önmegtartóztatás ékes példája).
Engem nem zavar, ha valaki idejön és jól érzi magát, sőt, örülök neki. De ha mondjuk a melegfesztivál résztvevői randalíroznak a metróban, akkor mindegyiket beviszik és sokáig bent is tartják...akkor egy magát katolikusnak mondó ember ezt miért teheti meg büntetlenül?
Szóval a lényeg: a hétnek vége, a pápa visszautazott Brazíliába és ma eltűntek a hátizsákosok is. Végre lehet nyugodtan metrózni, nyugodtan bemenni a belvárosba, nyugodtan be lehet ülni egy-egy italra bárhová, mert nincsenek tele a bulizó katolikus fiatalokkal.Micsoda képmutatás! Szerencsére a következő Brazíliában lesz 2 év múlva, és én tuti nem leszek ott :o)

2011. augusztus 5., péntek

Az elsők

Minden „első” egy mérföldkő az életben, és tegnap több ilyen „elsőn” is átestem.

Először is, Jani szórólaposztása remek ötletnek bizonyult, mert tegnap jelentkezett az első ügyfelem a kozmetikába! HIHETETLEN! Komolyan azt sem tudtam mit mondjak, mikor felhívott délelőtt. Ráadásul, hogy még egy első legyen a dologban mindjárt egy Angóra-nyuszit kellett lenyírnom.

A találkát délutánra beszéltük meg, úgyhogy munka után összeszedtem a cókmókjaimat és átugrottam a lányzóhoz- pár utcával arrébb, Valdeaveroban lakik.

A nyuszi valami tüneményes volt! Fehér, barna folttal az orrán, a feje búbján és a háta közepén. Viszonylag rendben volt tartva, hiszen eddig is kozmetikushoz hordták, de ahová eddig vitték ott mindig bealtatták, és ő ezt most szerette volna elkerülni. A nyuszi a nyírás alatt végig meglehetősen nyugodt volt, magam is meglepődtem. Előtte még Jani segítségével egy gyorstalpaló nyúlnyíró tanfolyamot is megnéztem youtube.on. Igazából az eredménnyel elégedett vagyok, mert jó lett a nyuszi, bár kell majd vennem egy 3-as nyírófejet, hogy rövidebbre tudjam legközelebb nyírni a szőrét. Meg is fürdettem. Ez nagyon jól ment és utána a szárítás is. Vennem kell majd egy új ollót, aminek hegye és éle is van, és legközelebb nem lehetek olyan rutintalan hogy a sampont és a szárítót otthon felejtem- de az előzetes megbeszélésen fürdésről nem volt szó. De mindegy, megoldottuk.

Amúgy a lánynak, akié a nyuszi van egy perzsamacskája és egy yorkija is, remélem ezentúl minden állatkáját én nyírom.

Első kozmetikusi keresetem 20 euró. Lehet nem sok, de én végtelenül büszke vagyok és nagyon örülök neki.

Remélem ez azt jelenti, hogy egy üzlet beindult :o)))

2011. augusztus 3., szerda

Aggodalom

Előre bocsájtom: nem vagyok egy politizáló típus, vagy legalábbis úgy mondanám, hogy ezeket a dolgokat Axellal vagy Janival, esetleg Szandra barátnőmmel megbeszéljük, de engem általában nem úgy ismernek, mint aki sokat politizál.

Viszont tavaly tavasz óta, komoly aggályaim vannak.

Nem tagadom, amikor meghoztam/meghoztuk a döntést, hogy kiköltözöm/kiköltözünk, szerepet játszott ebben az is, hogy egyáltalán nem tetszett amerre a saját hazám tartott, és ez az aggodalom azóta nemhogy nem csökkent, de egyre csak nő.

Miért is?

* Nem akarok egy olyan országban élni, ahol a jövedelmem több, mint 50%-át különböző járulékok formájában az államnak kell adnom, cserébe meg semmit sem kapok. Anno mikor Anyu meghalt csöves 6 ezer forint temetési segélyt nem kaptam mondván, magas a jövedelmem. És az is igaz, hogy aki azt mondja, az egészségügyi ellátás ingyenes az igencsak optimista- ha igazán akarod, hogy ellássanak, azt Te nem a TB-dből fizeted, hanem hálapénz formájában az orvosnak, nővéreknek.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol vállalkozást indítani, működtetni eleve kudarc a bonyolult, nehézkes adminisztráció és az iszonyatos adó- és egyéb járulékterhek miatt.

* Nem akarok egy olyan országban élni, ahol az állam bármikor államosíthat egy vállalkozást, mert éppen nem tetszik valami körülötte. Értem én, a MAL-t az iszap katasztrófa után miért kellett államosítani, de ettől függetlenül, a törvény továbbra is azt mondja, hogy ha az állam úgy gondolja, akkor államosíthat mindent most is éppen ez történik.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol az állam egyetlen tollvonással elveheti a nyugdíjamat- nem is adtam oda nekik az eddigi magánnyugdíjpénztárban összegyűjtött pénzt- ha már nyugdíjat nem fogok kapni (hiszen az elvett nyugdíjpénzeket MÁV-BKV konszolidációra és MOL részvényekre költötték, továbbá a most nyugdíjba lépők nyugdíjának kifizetésére fordítják), legalább ez maradjon meg nekem.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol azokat akik munka nélkül vannak, „közmunka” címén az ország másik végébe szállíthatják, ahol „munka felügyelőkké” avanzsált ex-nyugdíjas rendőrök (szolgálatba visszarendelve) ellenőrzik a munka végzést. Nekem ez erősen gulág-szagú.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol egyik napról a másikra szerzett jogokat vehetnek el. Vegyük például a rendőrök idő előtti nyugdíjazásának megszüntetését. Persze, senki se menjen 35 évesen nyugdíjba, ezzel én is egyetértek, de egyik napról a másikra ilyen agyatlanul és meggondolatlanul visszazavarni a munkaerőpiacon nyilvánvalóan versenyképtelen embereket dolgozni, több, mint felelőtlenség, és ráadásul zéró empátiáról árulkodik, továbbá a munkaerő piac nem ismeretéről is.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a kisebbség állandó félelemben él, vajon mikor lövik le, lőnek rá, és mikor szeparálják le a gyerekét a „normál” iskolatársaitól csak azért, mert sötétebb a bőrszíne.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol hátrány ér azért, mert fekete, ázsiai, meleg vagy nem keresztény vallású vagyok, ráadásul az alkotmányban rögzítve van a „kereszténység” vagy a „házasság férfi és nő között” .

* Nem akarok olyan országban élni, ahol félkatonai szerveztek legálisan masírozhatnak az utcákon, megfélemlítve az embereket.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol nem mondhatom ki/írhatom le szabadon a gondolataimat, mert a hatóságnak az nem tetszik.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a köztársasági elnök nem tud helyesen írni (vagy az apparátusa) A spell checket kb 20 éve feltalálták.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol mindenre mindenáron bűnbakokat akarnak keresni, ahol boszorkány üldözés folyik, és aki nem tetszik, vagy ellent mer mondani, annak egy koncepciós pert akasztok a nyakába- ez a legdurvább sztálinista időket idézi.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol Kína a követendő példa: azt hiszem nem ők a jó irány. Nem vagyok benne biztos, hogy EU tagállamként egy kommunista diktatúrát kellene példának állítanunk.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a munkaadóm akár azért is felmondhat nekem, mert valami nem tetszik neki a magánéletemben. Sőt, akár indoklás nélkül is felmondhat, vagy már a 40 órás munka hét sem lesz elég és a szabadságomat is csökkentenék. (lásd az új munka törvénykönyve tervezetét)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a hatalmon lévők nem ismerik azt a szót, hogy „elnézést, hibáztunk”, vagy „elnézést, elszámítottuk magunkat” és a saját hibáikért másokat tesznek felelőssé, vagy másokat kényszerítenek különböző lépésekre, mert ők valamit elszámoltak ). Jó példa erre, a munkaadók számára előbb ajánlott, majd szinte kötelezővé tett béremelését, mivel az új adótörvények szerint pont a legkevesebb jövedelműek jártak a legrosszabbul.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a legkisebb jövedelműekről húzzák le a bőröket, miközben a nagyobb jövedelem sávban lévőknek több marad a zsebében. (utánaszámoltam: nekem több lett volna a jövedelmem az új adó szabályok miatt, de aki 300 bruttó alatt keres annak meg csökkent a jövedelme).

* Nem akarok olyan országban élni, ahol különféle segély alapokat hoznak létre, amiből aztán eltűnik a pénz (lásd iszapkár-alap), vagy a nagy dirrel-durral beharangozott alapokba mindenkitől elvárják, hogy fizessen be, de a miniszterelnök egy fillért sem ad a közösbe (lásd állam adósság csökkentő alap).

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a hatalmon lévők kontorllárására fenntartott összes szervezetet megszüntetik, vagy jogköreit csorbítják (l. Alkotmánybíróság, költségvetési tanács, érdek egyeztető tanács, stb.)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a nyilvános parlamenti vitát vagy a bizottsági egyeztetéseket kikerülve, utolsó pillanatos módosító indítványokat raknak a törvénybe, majd szavaztatják azt meg- ezzel kárt okozva az országnak (lásd a dohány törvényt például, ami laza 20 milliárdos bevétel kiesést eredményezett, kíváncsi vagyok ezt kikkel fizettetik meg)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol akárki is felhívja az aktuális hatalom figyelmét egy kockázatra, vagy netán tévedésre, hibára, azt azonnal „hisztinek” minősítik, vagy „személyes ambíciók kiélésének” aposztrofálják, még akkor is, ha az az Európai Bizottságtól, az Európa Parlamenttől vagy az amerikai külügyminiszertől érkezik.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol ha valakiről olyan hang felvétel, e-mail vagy twitter bejegyzés kerül elő, ami nem méltó egy politikushoz, azt nem hogy nem büntetik meg, nem mondatják le, de még jópofának is tartják. (lásd gyöngyöspatai polgármester megfenyegetése, vagy kormánypártunk által delegált európai parlamenti képviselőnk trágár twitter bejegyzései)

* Nem akarok olyan országban élni, ahol a hatalmon lévő politikusok elfelejtették annak a szónak a jelentését, hogy „alázat”, ahol csak azért mert hatalmon vannak, azt hiszik ők a törvények felett állnak (lásd. A kormánypárt frakció vezetőjének esetét a lézeres trafi figyelővel, ami ugye elvileg tilos),továbbá elfelejtették, hogy akik megválasztották őket, le is válthatják őket.

* Nem akarok olyan országban élni, ahol hülyének nézik az embereket.

És azt hiszem, még fel tudnák sorolni pár dolgot, mert ami Magyarországon megy, az több, mint aggasztó. Nekem semmi kedvem megfélemlítve élni, semmi kedvem beállni egy olyan sorba, ahol megmondják mikor, mit csinálhatok. És a legkevésbé sem tűröm el, hogy a napi politika beleszóljon az életembe. Mert ez még az enyém.