2013. március 14., csütörtök

Me-day!

A Me-day számomra egy olyan napot jelent, amikor magammal foglalkozom a legtöbbet.
Szerintem mindenkinek járnak ilyen "me-day"-ek, amikor kikapcsol, magába néz, magával foglalkozik.
Ez lehet egy wellness nap, vagy csak egy olyan nap, amikor semmi érdemlegeset nem teszel, csak magaddal foglalkozol, magad vagy, azt teszed ami Neked jól esik. Nem feltétlenül drárga dolgokra kell itt gondolni.
Tavaly pl. novemberben, amikor Jani Magyarországon volt, egy szombati napon tartottam egy ilyen me-day-t. Kezdtem egy finom reggelivel: narancslé, croissant, kávé. Utána jött egy arcpakolás, egy forró fürdő, majd manikűr, pedikűr, hajpakolás. Mindezt magamnak, otthon. Majd jött egy finom ebéd főzés, már nem emlékszem mit főztem, de olasz tésztamániámat ismerve valószínűleg valami ilyesmit.
A délutánt egy kiadós sétával indítottam, akkor még szegény Bogyóval, majd filmnézéssel folytattam, a Büszkeség és Balítéletet tuti megnéztem, meg ilyesmi filmeket, ami az én lelkemnek jót tesz de pl. Janit halálosan untatná :)
Ha jól emlékszem aznap este focimeccs is volt. Elégedetten feküdtem le aznap este, és másnap  nem csak, hogy kipihenten, hanem magamat szebbnek, jobbnak érezve ébredtem.
Egy ilyen wellness nap nagyon sokat tud segíteni a stresszoldásban, meg abban, hogy magunkat egy kcsit szebbnek érezzük anélkül, hogy horror összegeket kellene szépségszalonban hagyni.

Tegnap megint egy ilyen me-dayt tartottam, de ezúttal nem itthon és nem a wellness formában, bér kétség kívül a lelkemnek ez is jót tett. Mivel tegnapra állásinterjúra hívtak be, és délután pedig rég nem látott ismerősökkel volt találkozóm, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a napot is magamra szánom.
Reggel a 9:50-es busszal indultam el Alcalában, majd a kedvenc kávézómban reggeliztem croissant és tejes kávét. Utána bementem Madridba, és az Avenida de Americától legyalogoltam a jOse Ortega y Gaset-ig, mert ebben az utcában volt az interjúm. Madridban a luxusmárkák utcája a Jose Ortega y Gasset, az interjú előtt megnézem a Giorgo Armani meg a Roberto Cavalli boltot, és megittam a Starbucksban egy kávét, mellé meg ettem egy áfonyás sajttortát. Mert megérdemlem.Ezek után természetes, hogy az interjú remekül sikerült. Vidámabban és nyugodtan folytattam a sétámat, megbámultam a luxusmárkák kirakatait, bementem a Corte Inglésbe is, megnézni a táska szekciót, lesétáltam a Colonon át a Plaza de la Independenciáig. itt már kezdtem éhes lenni, lévén elmúlt 2 óra, úgyhogy bementem a VIPS-be és ettem egy napi menüt. Hússal töltött caneloni volt az előétel és egy hamburger a főétel. Jóllakva folytattam a sétát a Gran Vian a Plaza de Espanaig, de persze betértem a calle Fuencarralba is, ahol a Calvin Klein outletben nagyon jó táskákat láttam nagyon jó áron. Mondjuk a Corte Inglésben meg egy nagyon szép Valentino táskát láttam, meg egy fagyizöld Tous táskát, szóval most nagy dillemában vagyok:) Megnéztem a Fuencarralon a Tezenist, a Body Shopot, a L'Occitan- t, benéztem a Blancóba is (szánalmas a tavaszi kollekciójuk, ezeket a darabokat a kínaiban féláron veszem, egyik-másik ráadásul ott talán még igényesebb). Megállapítottam, hogy idén a Zara tavaszi kollekciója tetszik eddig a legjobban, persze ez egyben a legdrágább is. A Sferában is láttam jó cuccokat, már csak le kellene fogynom, hogy az ő méreteikbe beleférjek...
A H&M-ben meg szerencsém volt, belefutottam egy tavaszi leárazásba és 7 euróért vettem egy nagyon szép, fehér kötött pulóvert.
Éppen a délutáni Mekis kávémat szürcsöltem (a Mekiben a kávé Segafredo, úgyhogy jobb, mint amiket a bárokban adnak), mikor megérkeztek Szandráék. Őket kalauzoltam egy kis körre Madridban: Fuencarral- Sol- Plaza Mayor- Palacio Real- Opera- Arenal- Sol- Gran VÍa- Fuencarral volt a köre némi szuvenírvásárlással.
Miután elköszöntem a Barajas felé vettem az irányt, és szerencsémre, pont bent állt egy 256-s busz, ami hazáig hozott. Fáradtan, de boldogan és feltöltődve értem haza. Ma ugyan van egy kis izomlázam, de hát ennyit megér egy me-day, pláne ha hasznos dolgokkal kötöm össze és rég nem látott ismerősöket kalauzolhatok.

2013. március 8., péntek

Mi hiányozna Spanyolországból?

A tegnapi Határátkelős postom.

A minap egy Facebook csoporton és a Határátkelő mail listán is felvetődött a téma, hogy mi hiányozna innen Spanyolországból.
Megpróbálom összeszedni néhány mondatban.
Nehéz objektívnek maradni, mivel én nagyon szeretem ezt az országot, szeretek itt lenni.
Nagyon hiányozna, hogy itt Madridban max. 3 hónap a tél, hogy a leghidegebb -4 fok volt, hogy februárban már nem mindig kell télikabátban járni, és hogy  a tavasz hamarabb érkezik, a nyár hosszabb és az ősz is..a tél tényleg csak december-január, és mondjuk február egy része.
Hiányozna az infrastruktúra, a fejlett közlekedés, hogy gyorsan és egyszerűen el lehet jutni bárhonnan bárhová, hogy a közlekedési eszközök tiszták, rendezettek.
Hiányozna a sok zöld park: a Madrid belvárosát bejáró turisták nem nagyon tudják, de a külső kerületekben (Campo de las Naciones, Arturo Soria, Valdecarros) és a Madrid környéki városokban (Coslada, Alcobendas, Alcalá, Rivas Vaciamadrid, stb. ) rengeteg zöld park van, játszóterekkel, kutyafuttatóval, stb. Szintén hiányoznának a szabadtéri kondigépek, ahová bármikor bárki mehet gyakorolni, erősíteni. Hiányozna az, hogy még a legkisebb faluban is van polideportivo municipal, vagyis sportközpont, ahol focipálya, kosárlabda pálya, uszoda, tenisz- és padelpálya, stb. van.
Hiányozna az, hogy itt minden kerületben (faluban) van idősek napközi otthona, ahol szakképzett személyzet foglalkozik az idősekkel, programot szerveznek nekik, nem hanyagolják el az embereket, azért mert idősek. Itt az idősebbeket nagyon tisztelik, és az idősek is sokáig nagyon aktívak. Itt nyugdíjasok is járnak túrázni, kirándulni, és a legtöbb nagy cég felismerte, hogy különösen most, a válság idején a nyugdíjasok, akik ugye mindenképpen rendszeres havi jövedelemmel rendelkeznek, tehát potenciális vásárlóerőt képviselnek.
Hiányozna az, hogy itt a gyerekekre is gondolnak: az iskolában, vagy a colegio infantil (gyermekek iskolája, ahová már 6 hónapos kortól járhatnak a gyerekeke, persze ez nem ingyenes) már minden gyerek egészen kicsi kortól nyelvet tanul (persze ez sem volt mindig így, ezért van az, hogy a spanyol felnőttek többsége nem beszél nyelveket), ezen kívül egészen kicsi kortól sportra nevelik a gyerekeket. A gyerekek itt is potenciális célpontok, már ami a fogyasztásélénkítést illeti, de hát hol nem? Itt is az üzletek polcán a chuhcería (nassolnivaló: édességek, chipsek, stb.) nekik megfelelő magasságban van elhelyezve, de ha nem csak ezt nézem, akkor az összes világmárkának megvan a maga gyerek ruha áruháza is: Zara Kids,  vagy a Kiddy’s Class (ez a Cortefielé) és még sorolhatnám.
Hiányoznának a gyönyörű városok: hiányozna Sevilla, Segovia, Toledo, hiányozna, hogy 96 perc alatt AVE-val (gyorsvasút) a tengerparton lehetek, hiányozna a rengeteg tengeri étel: a tintahal, a rák, a kagylók sokasága, mindez ugyanolyan árban, vagy esetenként picit olcsóbban hozzáférhető( fajta függő), mint  a húsfélék (szintén fajtafüggő).
Hiányozna a reggelizés kultúrája: itt nem a metróban rohanva kapod fel a péksütit, hogy aztán az automatából vett kávéddal gyorsan befald (miközben az íróasztalodnál ülve már dolgozol valamin), itt rászánnak 15-20 percet arra, hogy elszürcsöljenek egy kávét, megegyenek mellé egy croissan-t, vagy egy tostada con tomate-t (pirítós darált paradicsommal és olívaolajjal), miközben vagy beszélgetnek, vagy elolvassák az aznapi újságot. Hétvégén aztán még több időt töltenek a kávé mellett a teraszokon üldögélve.
Hiányozna a chorizo (a jamón serranót, a helyi sonkát nem szeretem), hiányozna az olívabogyó, és egy csomó finom étel.
Hiányoznának a szezonvégi kiárusítások, itt nagyon jól tudják, hogy kell leértékelni a ruhákat, cipőket, egyebeket.
Hiányoznának az itteni barátok, ismerősök. Hiányoznának a megszokott boltjaim.
Hiányozna az, ahogy itt az emberek ki tudnak állni a vélt, vagy valós igazukért. Itt mindenki mindenért kivonul az utcára, mert ha joga van hozzá, akkor él is vele. itt nem lehajtott fejjel kullognak az emberek, hanem emelt fővel állnak ki a legnagyobb blődség mellett/ellen is, ha arról van szó. Nem csak az utcára vonulás, de a fogyasztó védelem is nagyon erős: az emberek a legképtelenebb dolgokban fordulnak a fogyasztó védelmi szervekhez (OCU, OMIC, stb.), mert lehet, hogy nincs igaza, de joga mindenképpen van hozzá, hogy jelezze, ha valamivel nem ért egyet. Azt hiszem, ezt is megtanulhatnánk tőlük…
Hiányozna az, hogy itt egymást segítik az emberek, nincs az a fokú fúrás-irigykedés.
Szóval annyi minden hiányozna, hogy remélem, egy ideig mindezeket nem kell nélkülöznöm, és még jó sokáig élvezhetem a második hazámat.
Ja, és hiányozna az Hala Madrid J

2013. március 6., szerda

Hallgatásom története

Nem sűrűn szoktam mentegetőzni, hogy bocs, hogy régen nem írtam, most mégis ezt kell tennem.
Március van, és még csak 1 postot írtam idén a blogba, szégyellem is magam érte.
Az van, hogy tavaly dec 31-el megszűnt az addigi munkahelyem, a laza kis spanyol multi, itt a közelben, a mai napig siratom, mert közel volt, jó volt a társaság, nem dolgoztam halálra magam és mégis sikereim voltak a munkámban, rugalmasak voltak és még a fizetés sem volt rossz. De december végével az egészet kilőtték Panamába, Manilába, Bulgáriába, meg még ki tudja, hová. A dolog nem ért felkészületlenül: ugyan az egészet hivatalosan december közepén kommunikálták, de 10 év ebben a szakmában eléggé megtanítja az ember lányát arra, hogy figyeljen a jelekre és a kis piros jelzőfény idejében felkapcsolódjon az agya egy rejtett zugában. Én október óta biztos voltam abban, hogy megszűnik a munkám. Novemberben már küldözgettem a CV-ket, de igazán decemberben kapcsoltam rá. Olyannyira, hogy decemberben már járkáltam is az interjúkra.
A spanyol törvények értelmében nekem már jár munkanélküli segély, kb 6 hónapig, tehát nem kellett volna elkapkodnom a dolgot ennyire, de nem akartam munka nélkül maradni, elhatároztam, hogy márpedig akkor is nyugodt ünnepeket szeretnék, nem akarok  úgy karácsonyozni, hogy minden bizonytalan. Talán mégis inkább várnom kellett volna, de én úgy éreztem, hogy dolgoznom kell, mert az idegeskedés a bizonytalanság mindennél rosszabb. Most már tudom, hogy ez nem így van.
Szóval a decemberi interjúdömping vége az lett, hogy december 19-én este közölték velem, hogy felvettek. Álmaim pozíciója: egy hasonló központban egy hasonló munkakör, plusz egy 50 fős csapat egy nagyon jó fizetésért. A cég nem volt közel: tömeggközlekedve oda és vissza is 1,5 óra volt az út, de úgy voltam vele, ez életem lehetősége, meg a pénz sem rossz, 2 hónapon belül veszek egy kocsit és az utazás is lerövidül.
December 26-án, egy valóban remek karácsony után már mentem is tanfolyamra. Igaz, hullafáradt voltam, az év vége a cégnél is megterhelő volt, a karácsonyra is mindent beleadtam, hogy jól sikerüljön (megérte), és mivel reggel 8-ra kellett menni a  tanfolyamra, 5:20-kor keltem. Az vigasztalt, hogy viszonylag korán otthon tudtam lenni, a 17:50-es buszt elcsíptem szinte mindig. Dec. 31-én leszámoltam a régi céggel, és jan. 2-án aláírtam a szerződésemet.
na itt jött az első pofon. A szerződésemben évi 5000 euróval kevesebb bér volt benne, de mivel nagyon általános volt (nem részletezte a bonust, nem részletezte az egyéb pótlékokat) akkor azt mondta a HR-es,  hogy a bonus e fölött jár meg persze a nyelvpótlék is. Mivel az éves brutto azért egy picivel több volt , mint eddig (és mivel találtam munkát időközben leálltam a kereséssel), aláírtam a szerződést.
Aztán kezdődött az őrület. Kiderült hogy a munkaidő nem 6-ig, hanem 7-ig tart, és az is, hogy nem reggel 9-től, hanem 8-tól, mivel ahhoz, hogy reggel 9-kor elinduljon a szolgáltatás elő kell készíteni bizonyos dolgokat, plusz egy reportot is elküldeni, amit előző nap nem lehet megcsinálni, mivel a rendszer éjjel frissíti az adatokat. Tehát reggel 5:20-kor keltem, hogy 8-ra beérjek, és este 7-ig lévén ugyan a munkaidőm, de én onnan fél, 3/4 8 előtt sosem jöttem el, sőt, heti 2 alkalommal átlagban kb este fél 10-ig, 10-ig ott voltam.
A 9-19 -ig lévő munkaidőmben hivatalosan volt 2 óra ebédszünet. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy ha szerencsém volt, akkor 15 perc alatt megettem a szendvicsemet, de az esetek nagy részében ez nem volt egészen 15 perc, mert már dolog akadt.
ha ez még nem lenen elég, akkor volt egy jó fej, de hozzá nem értő főnöknőm, aki ugyan ismerte a céget és a folyamatokat, mint a tenyerét, de a kampány, az ügyfelet és a folyamataikat ne, és folyamatosan beleszólt olyan dolgokba, amibe nem kellett volna. Magyarul az én munkámat is meg akarta csinálni, és ugye sok bába közt elvész a gyerek...
Az ügyfél pedig egy büdös paraszt volt, mindjárt 2 példányban, szerencsére a másodpéldány eltűnt 3 hát után, de így is úgy beszéltek velem és a beosztottjaimmal, ahogy én a kutyámmal sem beszélnék. Mondjuk úgy hogy se nem voltak professzionálisak, de még az alapvető udvariassággal sem voltak tisztában.
Magyarul reggel 5:20-kor keltem minden nap, dolgoztam 12-14 órát, ha szerencsém volt elértem az utolsó 21:05-ös buszt Alcalából, ha nem, akkor Axelt hívtam fel, hogy vigyen haza,v agy a kolléganőm vitt haza, vagy taxival mentem haza potom 25 euróért.. És mikor hazaértem, akkor meg itthon ment a veszekedés, mert Jani (teljesen igaza volt) nehezen viselte, hogy széthajtom magam, hogy csak arra járok haza, hogy bezuhanjak az ágyba. (szó szerint). Semmi másra nem volt időm, senkire és semmire. És akkor megérkezett az első fizetés. 300 euróval kevesebb, mint az előző cégnél. Kiderült hogy az éves bruttóban benne van a bonus, tehát 14x fizetik ki, és hogy nekem nem jár a nyelvpótlék.. hazaérve, megnéztem, hoyg mennyi lenne a munkanélküli segélyem. A különbség 100 euró volt. (89,95 a havi bérlet). magyarul, ha otthon vagyok munkanélkülin,. akkor 100 euróval kevesebbet kapok ugyan, de nem kell napi 14 órát dolgoznom, nem kell reggel 5:20-kor kelnem és este 10-re, vagy még később hazaérnem, és nem kell ezt a sok sz@rt elviselnem bent. Ekkor volt az a pont, amikor elengedtem a munkát. Lehatároztam, hogy inkább kirúgatom magam, de én ezt nem vagyok hajlandó tovább csinálni. A sok idegeskedéstől a gyomrom kezdte feladni a szolgálatot, a magánéletem romokban hevert, síkideg voltam, és senkire és semmire nem volt időm. elkezdtem éjjeelente munkát keresni mivel sokat aludni az állandó pörgés miatt nem tudtam (éjjel si járt az agyam a benti dolgokon). Azzal is tisztában voltam, hogy nem fogok tudni ilyen munka mellett interjúkra járni. Aztán ahogy elkezdtek jönni a telefonok, egyre biztosabb voltam, benne, hogy minél előbb le kell zárnom a céggel ezt a bazárt. És akkor eljött február 15, péntek. Valahogy már reggel úgy mentem be, hogy ez lesz az utolsó munkanapom. És akkor megint belekötöttek valamibe, és kiszaladt a számom, hogy szerintem ezt itt fejezzük be., ennek így semmi értelme. Egyszerűen megmondtam nekik, hogy rúgjanak ki, engem nem zavar. 1 órán belül a kezemben voltak a papírok. olyan nyugalmat és felszabadultságot éreztem, mint azelőtt még soha. Otthon voltam fél hatkor, beregisztráltam a munkanélküliek honlapjára, kértem időpontot, és elkezdtem munkát keresni. Az egyetlen pozitív amit el tudok róluk mondani, hogy kifizették a túlóráimat, már azokat, amik munkaidő előtt és után voltak a két óra ki nem vett ebédszüneteimre járó túlórákat nem kaptam meg, de még így is, ezek nélkül is 60 órát fizettek ki jan 8 és feb 14 közöttre..hát no comment..
Azóta itthon vagyok, igen, most a spanyol állam fizet majd, de lehet nem is sokáig, mert folymatos az érdeklődés, voltam már interjún  és megyek is, kb 3-4 helyen vagyok benne a kiválasztási folyamatokban (egy körön túl), tehát biztos vagyok benne, hogy hamar alakul valami, a nyugalom mindenért kárpótol.
A tapasztalatokat, amit az elmúlt két hónapban szereztem, nem fogom elfelejteni, a "hogy ne csináljunk call center kampányt" című leendő könyvemben azt hiszem részletesen leírom majd :)
 Megtanultam, hogy nem szabad azonnal elfogadni valamit, mert azt hisszük, hogy nem lesz másik. Nem lehetek olyan kishitű, hogy ne higgyem el, hogy jobbat érdemlek. nem szabad meghunyászkodni, kell egy kis türelem ahhoz, hogy a megfelelő állás jöjjön, de ha magamat alulértékelve, meghunyászkodva bármit elvállalunk bármennyiért, akkor azzal biztos, hogy nem teszünk jót magunknak. Inkább monjdak nemet elsőre egy állásra, mert biztos, hogy azzal fogok helyet hagyni annak, ami nekem a legmegfelelőbb.

2013. március 2., szombat

Banyatank, avagy deszantszatyor

Soha nem gondoltam volna, hogy erre sor kerül, de a héten vettem egy deszantszatyrot! SPANYOLOSODOM!
Mi is az a deszantszatyor, avagy banyatank? Egy rendkívül praktikus kis guruló bevásárlószatyor, egy kis kocsi, amivel (hittem én balga, mikor először láttam) az öreg nénik járnak bevásárolni, így nem cipelnek szatyrokat, csak simán maguk után húzzák a vásárolt dolgokat.
Na, szóval idáig jókat mulattam azokon az embereken, akik ezzel jártak vásárolni, amíg fel nem tűnt, hogy bizony nem csak az idősek, hanem a fiatalok, gyakorlatilag MINDENKI ilyennel jár vásárolni. Példának okáért Axel is vett egy ilyet magának, mivel gyalog jár vásárolni, és sokkal kényelmesebb a kis gurulóssal hazavinni az árut, mint zacsikat cipelni.
Na, most hogy így kimagyaráztam magam (igen, mentegetőzöm), bevallom, hogy nem bántam meg, hogy megvettem. Sok minden belefér, nem kell cipekedni és most, hogy nincs autónk és gyalog meg tömegközlekedve járunk vásárolni, nagyon praktikus és kényelmes.
Nagyon csinos, piros, skót kockás darabot sikerült vételeznek a chinóban (hiper asia, avagy kínai áruház), potom 12,90 EUR-t fizettem érte. Van ennél egy fejletebb, 4 kerekes verzió külön beépített termó tasakkal, ez már majdnem 40 EUR! Sőt, van még ennél is drágább, mert ugye a deszantszatyor üzlet jó üzlet és a sznobokat is ki kell tudni szolgálni...
Az én banyatankom (hivatalos neve carrito de compra, avagy bevásárlókocsi) hasonló ehhez, de normál skótkockás :)